12:15 SPREV2.1 Umeh Tracy Chinenye, Általános Orvostudományi Kar V.

Népegészség- és Járványtani Intézet

Introduction: Diabetes mellitus is a chronic condition which has numerous effects on health and well-being of patients particularly in the older population. Since diabetes-related complications and comorbidities can greatly reduce the quality of life, it is important to understand the impact of lifestyle behaviors that help improve the well-being of older adults living with this condition. Objective: The aim of this study was to investigate the effect of lifestyle factors on the quality of life of patients with diabetes mellitus aged 50 years and above in Central and Eastern European countries. Methods: Data was obtained from Wave 8 (2019/2020) of the Survey of Health, Ageing, and Retirement in Europe. The study sample consisted of individuals aged 50 years and older reported having diabetes mellitus (N=2087) in 9 Central and Eastern European countries. The short version of the Control, Autonomy, Self- Realization, and Pleasure scale (CASP-12) was used to measure the quality of life of older adults. Multiple linear regression analysis was conducted to explore the association between lifestyle factors and quality of life adjusting for several socioeconomic and health-related factors. Results: The mean±SD CASP-12 score among participants with diabetes mellitus was 35.2±6.34. The highest absolute difference in CASP-12 score was observed between physically active and inactive older adults (36.54±5.93 vs. 32.01±6.15, p<0.001). Lower quality of life was significantly associated with physical inactivity (b=-2.05, p<0.001), and smoking (b=-0.96, p=0.013), while daily fruit and vegetable consumption (b=2.68, p<0.001) and moderate alcohol consumption (b=1.08, p<0.001) showed significant association with higher quality of life. Body mass index showed no association with quality of life among patients with diabetes mellitus. Conclusion: Lifestyle factors were independently associated with quality of life in patients with diabetes mellitus. Our finding underscores the need for healthcare professionals to promote healthy lifestyle behaviors and to implement lifestyle interventions to improve the quality of life of older people with chronic conditions.

Témavezető: Dr. Kovács Nóra

12:30 SPREV2.2 Tran Trung Hieu, Általános Orvostudományi Kar V.

Népegészség- és Járványtani Intézet

Introduction: Influenza vaccination reduces the risk of all-cause mortality and complications in patients with diabetes. Therefore, influenza vaccine uptake is recommended by public health authorities for diabetic patients. Nonetheless, vaccination rate remains suboptimal in older adults. Aim: Our study aimed to investigate the influenza vaccination rates before and during COVID-19 pandemic among patients with diabetes mellitus aged 50 and older in European Union (EU) member states. We also further aimed to explore potential factors that affected the vaccine uptake. Methods: The study used data from Wave 8 (2019/2020) and Wave 9 (2021) of the Survey of Health, Ageing, and Retirement in Europe (SHARE). The study sample consisted of people aged 50 years and older from 25 EU countries who had reported having diabetes mellitus (N=4,318). European Centre for Disease Prevention and Control (ECDC) vaccine schedule and detailed vaccine schedules of each member country were used to collect information on funding scheme. Multiple logistic regression analysis was conducted to assess the association between socioeconomic, demographic factors and influenza vaccination rates in both pre- and intra-pandemic periods. Results: Overall vaccination rate increased from 40.9% to 45.1% from 2019/2020 to 2021, and it increased significantly in countries where the vaccine was funded among males, aged 65-69 years, those with higher income, and those with higher education. Before COVID-19 pandemic, higher education level showed significant association with influenza vaccine uptake (OR=0.98 [0.96-0.99]). During COVID-19 pandemic, a significantly lower vaccination rate was observed among people with lower income (low: OR=0.70 [0.57-0.85], middle: OR=0.76 [0.63-0.93], upper-middle: OR=0.78 [0.64-0.94]); males (OR=1.16 [1.02-1.32]) and people aged 70 years and older (OR=3.17 [1.04-9.65]) were more likely to be vaccinated against influenza. During both periods, the funding activity was significantly associated with vaccine uptake (pre-pandemic: OR=2.92 [2.38-3.59], intra-pandemic: OR=4.11 [3.34-5.05]). Conclusion: Influenza vaccine uptake remained stable or increased during COVID-19 pandemic, particularly in countries where the vaccine was funded for people with diabetes mellitus. Since influenza vaccination is vital for those suffering from chronic diseases, policy makers and healthcare professionals should improve vaccine availability and promote positive attitudes towards vaccination.

Témavezető: Dr. Kovács Nóra

12:45 SPREV2.3 Subert Angéla, Általános Orvostudományi Kar II.

Magatartástudományi Intézet

Absztrakt Bevezetés: A közösségi média térhódításával párhuzamosan a táplálkozást érintő életmód trendek intenzívebben jelennek meg, gyakran befolyásolva az emberek étkezési szokásait. Ez a folyamat valószínűsíthetően összefüggésbe hozható az evészavarok kockázatával, melyek hátterében gyakran az ideálképek és trendek által támasztott nyomás áll. Célkitűzés: Kutatásunk célja annak feltárása, hogy a közösségi médiában fellelhető táplálkozási életmód trendek és az evészavar kockázat között milyen összefüggések mutathatók ki a 18-50 éves magyar felnőttek körében. Módszer: Online, önkitöltős kérdőívcsomagot alkalmaztunk (N=257). A demográfiai adatok felvétele mellett a közösségi média használatot a Többdimenziós Facebook Intenzitás Skála (MFIS) módosított változatával és a Közösségi Médiahasználat Kérdőív segítségével, a testképet a Testforma Kérdőív rövidített verziójával (BSQ-14), az étkezési attitűdöt az Evési Attitűdök Teszt Rövid változatával (EAT-26) és egy saját kérdéssorral mértük fel. Eredmények: A vizsgálat eredményei szerint a közösségi médiában megfigyelt táplálkozási életmód trendek követése statisztikailag szignifikáns kapcsolatban van a magasabb evészavar kockázattal, különösen azoknál, akiknél negatív testkép tapasztalható. A regressziós modellek eredményei ezt a kapcsolatot tovább erősítik. Az életkor és a változók közötti korrelációk azt mutatják, hogy az életkor erőteljesen összefügg a táplálkozási szokások, az evészavarok és a negatív testkép kialakulásával. Ezen adatok alapján megállapítható, hogy az életkor fokozza a táplálkozási életmód trendek követése és az evészavarok kockázata közötti kapcsolatot. Következtetés: A kapott eredmények felhívják a figyelmet arra, hogy a táplálkozási trendek követése befolyásolhatja az evészavar kialakulását, továbbá, hogy kiemelt figyelmet kell fordítani a negatív testkép szerepére ezen összefüggésben. A kutatás eredményei segíthetik a prevenciós és intervenciós stratégiák kidolgozását az érintett személyek számára. Az evészavarok prevenciója kiemelkedő fontosságú, mivel segíthet megelőzni a súlyos egészségügyi következményeket és javítani az életminőséget. Sajnálatos módon Magyarországon jelenleg még nem működik olyan kiterjedt prevenciós program, amely hatékonyan célozná meg és kezelné az evészavarok kialakulását. Kulcsszavak: Evészavarok, Testkép, Közösségi média, Táplálkozási trendek Témavezető: Dr. Kovács-Tóth Beáta

Témavezető: Dr. Kovács-Tóth Beáta

13:00 SPREV2.4 Meskó Diána, Általános Orvostudományi Kar II.

Magatartástudományi Intézet

Bevezetés: Az evészavarok (jelen vizsgálatban az anorexia nervosa, a bulimia nervosa és a falászavar) egyik fő jellemzője a testkép észlelésének a zavara. Szakirodalmi adatok alapján a testtel való elégedettség és az evészavarok nagy hatást gyakorolhatnak a szexuális viselkedésre, azonban a szexuális önértékelés témakörében végzett kutatások száma korlátozott. Célkitűzés: Vizsgálatunk célja, hogy összefüggést keressünk a testtel való elégedettség, a szexuális önértékelés és az evészavarok között. Feltételezzük, hogy az evészavar kockázatot mutató személyek szexuális önértékelése és a saját testtel való elégedettsége alacsonyabb lesz az evészavar kockázatot nem mutató kontrollcsoporthoz képest. Feltételezzük továbbá, hogy a testtel való elégedettség, valamint az evészavarok hatással vannak a szexuális önértékelésre, továbbá ezen változók egymással kölcsönösen is kapcsolatban lesznek.   Módszer: A mintát 18 év feletti nők (N=808) alkották. Online kérdőívcsomag került felvételre. A demográfiai adatok felmérése mellett felvételre került, az Evési Zavar Kérdőív (EDI), a Falászavarszűrő-7-teszt (BEDS-7), a Testi Önbecsülés Skála (BES), a Szexuális Önbecsülés Leltár rövidített változata (SSEI) és az evészavar kockázat felmérésére szolgáló SCOFF Kérdőív. Eredmények: A vizsgált személyek 42,2%-ának volt evészavar kockázata, ezen belül a klinikai szintű evészavarok az alábbiak szerint alakultak: 17,5% anorexia nervosa, 13,9% bulimia nervosa és 10,8%-falászavar (EDI és BEDS-7 alapján). Az evészavar szempontjából magas kockázatúak körében jellemzőbb volt a testtel való elégedettség és a szexuális önértékelés alacsonyabb értéke. A lineáris regresszió eredményei alapján mind az evészavarok, mind a testtel való elégedettség együttesen is hatnak a női szexuális önértékelésre. Következtetés: Eredményeink megerősítik, hogy az evészavar kockázatot mutató csoportban a szexuális önértékelés és a testtel való elégedettség alacsonyabb értéke a jellemzőbb a kontrollcsoporthoz képest. Az evészavar kockázat magas aránya, a testtel való elégedettség és a szexuális önértékelés alacsonyabb értékei, rámutatnak arra, hogy kiemelt fontosságú az evészavar és a szexualitás közötti további kutatásoknak a fontossága, edukációja és prevenciója. Kulcsszavak: evészavar, testtel való elégedettség, szexuális önértékelés    

Témavezető: Dr. Kovács-Tóth Beáta

13:15 SPREV2.5 Komóczi Márk, I.

Magatartástudományi Intézet

A pszichoedukáció célja mentális zavarral élő páciensek segítése a betegségük megismertetése révén. Ennek legnehezebb célcsoportját a skizofrén betegek képezik, akiknek kognitív deficitjei korlátozzák a szövegértést és kifejezést. Ez azonban fejleszthető, így a skizofrén betegek életminőségének javítását célzó rehabilitáció része lehet a változatos módszerekkel végzett pszichoedukáció is. Egy, rehabilitált szkizofrén betegeket segítő civil szervezet kérésére pszichoedukációs program keretében 4 alkalommal 90 perces foglalkozásokat tartottunk. A résztvevők az 1. foglalkozás előtt anonim kérdőívet töltöttek ki, amely a demográfiai, kórtörténeti jellemzőikre, valamint az énhatékonyságra, a pszichés stresszre és a koherenciaérzésre vonatkozó validált kérdéseket tartalmazott. A foglalkozások során először 4 tantörténetet mutattunk be (1. mítosz: 5301 szó, 2. legenda: 1047 szó, 3. kortárs esetleírás: 1258 szó, 4. mesefilm). Ezután a történetek által generált témákat beszéltük át a résztvevőkkel, akik minden foglalkozás végén 10 fokozatú Likert skálán értékelték az aktuális foglalkozás érthetőségét és érdekességét. A 4 foglalkozáson min. 12, max. 20 fő vett részt, többségében rehabilitált, középkorú (átlag: 50,3±11,4 év) szkizofrén nőbeteg (62% nő). Az első alkalom előtt felvett kérdőívek (N=17 fő) összesítése alapján az énhatékonyság (átlag: 27,3±6,5 pont) és koherenciaérzés (átlag: 56,5±16,9 pont) szignifikáns pozitív (Pearson’s r=0,659 p=0,003), míg a pszichés stressz (átlag: 25,8±8,26 pont) és énhatékonyság (Pearson’s r=-0,728 p< 0,001), valamint a koherencia-érzés között (Pearson’s r=-0,825 p<0,001) negatív kapcsolat volt. A foglalkozásokat értékelő kérdőívek (N=63 fő) összessége alapján az érdekesség átlagpontszáma 8,65±1,84, az érthetőségé 8,21±2,28 volt. Az érthetőség átlaga a kortárs esetleírás kapcsán volt a legmagasabb (9,06±1,52), és a görög mítosz kapcsán volt a legalacsonyabb (7,37±2,31), melyek közt szignifikáns eltérés mutatkozott (p=0,011). Az első foglalkozás kivételével mindegyik alkalommal szóba került a családon belüli bántalmazás témaköre, amellyel kapcsolatban minden megszólalt résztvevő saját történetet is megosztott. A történetekre felfűzött pszichoedukáció minden alkalommal érdeklődést és pozitív visszajelzéseket generált. Az absztrakt gondolkodás nehezítettsége miatt azonban, amely általában jellemző krónikus pszichotikus betegekre, a történetek kiválasztásakor a mondandó mellett a terjedelem és a szereplők száma is megfontolandó.

Témavezető: Prof. Kósa Karolina

 

14:00 SPREV2.6 Farkas Patrícia, Általános Orvostudományi Kar II.

Magatartástudományi Intézet

Bevezetés: Az irritábilis bél szindróma (IBS) az egyik leggyakrabban diagnosztizált gasztrointesztinális rendellenesség, mely szervi elváltozásokkal nem jár. Változatos tüneteket, mindennapi diszkomfort érzést eredményez, azonban pontos etiológiája nem ismert. Korábbi kutatások rámutattak, hogy pszichológiai tényezők szerepet játszhatnak a kórkép megjelenésében és lefolyásában. Célkitűzés: Jelen vizsgálat célja, hogy hazai felnőtt mintán megvizsgálja a lehetséges összefüggéseket az IBS fennállása, az észlelt szülői bánásmód és az érzelemszabályozás között. Módszer: A minta 18 és 65 év közötti felnőtt populációból állt (N=71) Az IBS-sel diagnosztizált vizsgálati csoportba 37, a kontroll csoportba 34 fő került. Átlag életkoruk 38,4 év volt. A vizsgálatot online térben meghirdetett kérdőív-csomaggal végeztük: demográfiai adatokat kérdeztünk le, valamint kitöltésre került a Szülői Bánásmód Kérdőív (PBI) az édesanyára és az édesapára vonatkozóan és az Érzelemszabályozási Nehézségek Kérdőív (DERS). Eredmények: Az IBS-sel diagnosztizáltak és az egészséges kontrollcsoport között szignifikáns eltérés mutatkozott az anyai és az apai korlátozás, túlóvás, illetve az érzelemszabályozási nehézségek, többek között az impulzuskontroll és a célirányos viselkedés fenntartásának tekintetében.  Az alkalmazott nem paraméteres eljárások alapján, a vizsgálati csoportban mindkét szülő esetében magasabb fokú korlátozásról és túlóvó viselkedésről számoltak be a kontrollcsoporthoz viszonyítva. A szülői szeretet és törődés mértéke nem különbözött szignifikánsan a két csoportban. Továbbá, az IBS-sel küzdők körében jelentősen több érzelemszabályozási nehézség mutatkozott. A korrelációs vizsgálat alapján, pozitív, közepes erősségű együttjárást azonosítottunk az érzelemszabályozási nehézségek és a szülői bánásmód korlátozás, túlóvás alskálái között. Következtetés: Eredményeink alátámasztják korábbi kutatások állításait, miszerint bizonyos pszichológiai tényezők szerepet játszhatnak az IBS fennállásában. A szekunder prevenció fontos eleme lehet az érzelemszabályozási készségek fejlesztése ezáltal hozzájárulva az IBS-sel küzdők életminőségének javításához és a tünetek esetleges redukciójához. Kulcsszavak: Irritábilis bél szindróma, szülői bánásmód, érzelemszabályozás

Témavezető: Dr. Kenyhercz Flóra

14:15 SPREV2.7 Gáspár Dorottya, Általános Orvostudományi Kar III.

Családorvosi és Foglalkozás- egészségügyi Tanszék

A krónikus vesebetegség (CKD) becsült prevalenciája hazánkban 1,4 millió fő, évente több, mint 1500 beteg halálát okozza Magyaroroszágon. Mindezek ellenére mégis meglehetősen háttérbe szorul ez a téma a szakmai továbbképzések és a népegészségügyi programok vonatkozásában. Jelen kutatás célja, hogy felmérjük és értékeljük a magyar háziorvosok szakmai ismereteit a CKD kapcsán, majd az eredményeknek megfelelően téma specifikus, kis létszámú, interaktív továbbképzéseken adjuk át a naprakész tudást a felmérésben résztvevőknek. Távolabbi célunk, hogy a képzést teljesítő kollégák számára online konzultációs lehetőséget hozzunk létre nefrológus szakorvossal. A vizsgálatban használt kérdőívet egy 2022-ben végzett lengyel tanulmányból vettük át, melyet háziorvosok körében végeztek. A kérdőíveket egy tutori értekezleten és egy rezidens konzultáción töltötték ki az orvosok. A kérdőív első része a válaszadó szociodemográfiai státuszára vonatkozik, a második része pedig a konkrét szakmai ismeretekre irányul. A kérdőívet 96 orvos töltötte ki, ebből 41-en voltak férfiak és 55-en nők. Átlagéletkoruk 43,9 év. A kitöltők közül 42-en rezidensek, 54-en pedig szakorvosi végzettséggel rendelkeznek. A megkérdezetteket ezután különböző kategóriákba osztottuk nem, végzettség, alapellátásban dolgozott heti óraszám és a munkahelyük településének nagysága alapján, majd vizsgáltuk az egyes csoportok válaszai közötti különbségeket. Adataink elemzése során Shapiro-Wilk és Kolmogorov Smirnov teszteket, Spearman korrelációs koefficienseket, valamint Mann-Whitney és Kruskal-Wallis tesztet használtunk. A kategorikus változók összehasonlításához khi-négyzet próbát alkalmaztunk. A rezidensek és a szakorvosok között 2 kérdés esetében szignifikáns különbséget tapasztaltunk: a szakorvosok többen tudták, hogy az albuminnak van a legfőbb diagnosztikus jelentősége CKD szempontjából, míg azt, hogy miért nem alkalmas a tesztcsík a fehérjevizelés megbízható vizsgálatára a rezidensek tudták jobban. A 13 CKD-val kapcsolatos kérdésből 7-re az orvosok kevesebb, mint 50%-a adott helyes választ, de olyan kérdés is volt, amelyre egy helyes válasz sem született. Az eredményeink alapján elmondható, hogy a többi európai országhoz hasonlóan, hazánkban is fejlesztésre szorulnak az alapellátásban dolgozó orvosok ismeretei a CKD vonatkozásában. A betegség időben történő felismerése és megfelelő szinten történő gondozása lehetővé tenné, hogy jelentősen megnöveljük a CKD-ben szenvedő pácienseink minőségi életéveit.

Témavezető: Dr. Nánási Anna

14:30 SPREV2.8 Bálint Orsolya, Általános Orvostudományi Kar VI.

Kardiológiai Intézet, Kardiológiai Tanszék

Bevezetés: Az LDL koleszterin-szint célértéken tartása a verőér betegségek primer és szekunder prevenciójának kulcsfontosságú eleme. Miközben multicentrikus kontrollált vizsgálatok eredményei alapján a nemzetközi ajánlások egyre alacsonyabb célértékeket határoznak meg, hazai és külföldi tapasztalatok azt mutatják, hogy a rendelkezésünkre álló, egyre hatékonyabb lipidcsökkentő terápia ellenére a korábbi szívinfarktuson átesett betegeknek is csupán töredékében sikerül megfelelő kontrollt elérni. Célkitűzés: Klinikánkon a posztinfarktusos betegek szekunder prevenciójának javítására 2022. év elején létrehozott Kardiovaszkuláris rizikó ambulancia hatékonyságának felmérése az LDL koleszterin értékek alapján. Módszer: Klinikai adatbázisunk alapján a 2021. szeptember 1. és 2022. Szeptember 30. között STEMI/NSTEMI miatt kezelt betegeink lipidparamétereikre, lipidcsökkentő terápiájukra, valamint a 12 hónapos halálozásra vonatkozó adatokat gyűjtöttük. Ezeket a betegeket már az újonnan létrehozott Kardiovaszkuláris rizikó ambulancián ellenőriztük (Intenzív utánkövetési csoport). Eredményeiket a 2019, január 01. és 2019. február 28. között STEMI/NSTEMI miatt felvett betegek (kontroll csoport) adataival hasonlítottuk össze, akiket a hagyományos utánkövetés szerint ellenőriztek. A halálozásra vonatkozó adatokat a Nemzeti Szívinfarktus Regiszterből nyertük. Eredmények: Az Intenzív utánkövetési csoportba 32 beteg (12 nő), míg a kontrollcsoportba 72 beteg (31 nő) került be. Az átlagéletkor a vizsgált csoportban alacsonyabb volt, mint a kontrollcsoportban (59,03 (SD:1,92) versus 64,54 (SD:1,46). A 6 hónapos utánkövetésnél az Intenzív utánkövetési csoportban a betegek 38%-ánál, 12 hónapnál pedig 49%-nál sikerült az európai ajánlásoknak megfelelő LDL koleszterin célértéket elérni, a kontrollcsoportban 6 hónap után ez az érték 3% volt, mely egy évnél sem változott. Az 1 éves mortalitás a vizsgálati csoportban 0, míg a kontrollcsoportban 6% volt. Konklúzió: A Kardiovaszkuláris rizikó ambulancián intenzív utánkövetés mellett kontrollált posztinfarktusos betegeknél szignifiánsan magasabb arányban sikerült elérni az LDL koleszterin célértéket, mint a hagyományos módon követett betegeknél. Az alacsony betegszám ellenére mortalitási adatokban is pozitív változás mutatható ki.

Témavezető: Dr. Fiák Edit és Prof. Csanádi Zoltán

14:45 SPREV2.9 Molnár Anna, Általános Orvostudományi Kar II.

Magatartástudományi Intézet

Bevezetés: Jelen vizsgálat egy átfogó kutatás része, amelynek célja a szomatoform disszociáció mérésére alkalmas kérdőív (SDQ-20) magyar adaptálása. Célkitűzés: A vizsgálat fő célja, hogy felmérje a szomatoform disszociációra való hajlam, a pszichoform disszociációra való hajlam és a traumatizáció gyakoriságát és kapcsolatukat nem klinikai mintán. Módszer: A vizsgálatban 226 fő vett részt. Önbevallás alapján 213 fő nem részesült korábban pszichiátriai kezelésben, ők alkották vizsgálati mintánkat. Az átlagéletkor 37 év volt. Eszközeink között szerepelt egy demográfiai és egy standard kérdőívcsomag, amely a szomatoform disszociációra való hajlamot (SDQ-20), a disszociatív élményekre való hajlamot (DES), a gyermekkori ártalmas élményeket (ACE) és a testi tünet distresszt mérő (PHQ-15) kérdőíveket tartalmazta. Eredmények: A nem-klinikai mintában (N=213) a szomatoform disszociatív hajlam prevalenciája alacsony, 1% volt (SDQ-20≥29,5). A közepes mértékű (15,5%) és magas (3,3%) testi tünet distressz gyakoribbnak bizonyult. A pszichoform disszociációra való súlyosabb hajlam 13%-os gyakorisággal fordult elő (DES≥35). A vizsgálati személyek 33,8%-a nem számolt be egyetlen ACE-ről sem (n=72), 20,7% számolt be 1 ACE-ről (n=44), 19,7% 2 ACE-ről, 3-ról 11,3% (n=24) és 14,6% (n=31) számolt be 4 vagy több ACE-ről. Az ACE első 5 itemének (traumatikus élmények) összpontszáma a szomatoform disszociatív hajlammal (ρ=0,171; p <0,05), a pszichoform disszociatív hajlammal (ρ=0,186; p <0,01) és a testi tünet distresszel (ρ=0,284; p<0,01) szignifikáns, gyenge kapcsolatot mutatott. Az ACE második 5 itemének (ártalmas élmények) összpontszámával pedig csak a PHQ-15 skála mutatott gyenge, de szignifikáns kapcsolatot (ρ=0,130; p=0,05). Az ACE összpontszáma a pszichoform disszociatív hajlammal (ρ=0,140; p<0,05) és a a testi tünet distresszel (ρ=0,250; p<0,01) gyenge, de szignifikáns kapcsolatot mutatott, míg a szomatoform disszociatív hajlammal nem találtunk ilyen összefüggést. A DES és az SDQ-20 közötti kapcsolat gyenge, szignifikáns volt (ρ=0,268; p <0,01). Következtetés: A traumatizáció aránya figyelemfelhívó nem-klinikai mintánkban. A pszichoform disszociáciációra való hajlam eredményeink alapján gyakrabban fordul elő nem klinikai populációkban, mint a szomatoform disszociációra való hajlam. Az eredmények felvetik a traumatizáció és a disszociatív hajlam mértéke közötti mediáló, esetlegesen védő, reziliencia tényezők szerepét és jelentőségét.  

Témavezető: Dr. Molnár Judit és Kovács Bianka Dorottya

15:00 SPREV2.10 Pál Mónika, Általános Orvostudományi Kar I.

Népegészség- és Járványtani Intézet

Bevezetés: Magyarország gyorsan reagált a COVID–19 pandémia okozta fenyegetettségre, melynek eredményeképpen az egészségügyi ellátások, a nyújtott szolgáltatások átszerveződtek, a betegutak átalakultak. Az egészségügyi ellátások áthangolása negatívan befolyásolta az alapellátásban illetve a szakellátásban folyó primer prevenciós és gondozási tevékenységet, mely kedvezőtlenül hatott a nem fertőző megbetegedések előfordulási gyakoriságára is. Ezért vizsgálati célkitűzéseink között szerepelt a stroke és az akut miokardiális infarktus előfordulási gyakoriságának elemzése a 2019-es és 2021-es pandémiás adatok tükrében. Módszerek: A vizsgált évekre vonatkozó, település szinten aggregált adatokat a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő bocsájtotta rendelkezésünkre nemi, korcsoportos és közgyógyellátás szerinti bontásban. A vizsgált megbetegedések esetdefinícióit BNO kódok (stroke: I60, I61, I63, I64, akut miokardiális infarktus (AMI): I21, I22) alapján definiáltuk. Az évenkénti nyers gyakoriságok meghatározását követően az egyes évek között megfigyelhető eltéréseket többváltozós általánosított lineáris modellezéssel vizsgáltuk. A zavaró tényezőkre korrigált eredményeket relatív kockázatok (RK) és a hozzájuk tartozó 95%-os megbízhatósági tartományok (95%MT) segítségével jellemeztük. Eredmények: A 18 éves és idősebb populációban, 2019-ben az AMI nyers előfordulási gyakorisága 0,22%-nak (16.501 fő), a stroke nyers gyakorisága 0,62%-nak (46.949 fő) adódott. A vizsgált gyakoriságok 2021-ben AMI esetében 0,20%-nak (14.639 fő) stroke esetében pedig 0,41%-nak (30.062 fő) adódtak. 2021-re, 2019-hez képest a betegek nemére életkorára, közgyógy jogosultságra és lakóhelyére (megye, település típusa) korrigált többváltozós elemzések szignifikáns csökkenést jeleztek az AMI (RK: 0,893, 95%MT: 0,872-0,915) és a stroke (RK: 0,643, 95%MT: 0,630-0,658) előfordulási gyakoriságában. A regressziós modellek eredménye képen, függetlenül a zavaró tényezőktől, a vizsgált évek között AMI előfordulási esetszáma 874 fős, a stroke-os megbetegedések száma pedig 8.323 fős csökkenést mutatott. Következtetés: Vizsgálatunk rávilágított, hogy a pandémia hatásának következtében jelentősen csökkent a stroke és AMI előfordulási gyakorisága, melynek hátterében a betegfelvétel illetve a szükséges egészségügyi ellátások elmaradása állhat. A kapott eredményeink elhívják a figyelmet, hogy a járványkontrolláló intézkedések mellett kellő figyelmet kell fordítani a megfelelő betegútszervezésre is.

Témavezető: Dr. Vincze Ferenc

1. blokk

  • Időpont 12:15-13:45
  • Helyszín Learning Center 0.06
  • Elnök Prof. Dr. Sándor János,
    Umeh Tracy Chinenye

2. blokk

  • Időpont 14:00-15:15
  • Helyszín Learning Center 0.06
  • Elnök Prof. Dr. Kósa Karolina,
    Farkas Patricia

  • Bíráló bizottság Dr. Bárdos Helga
    Dr. Kolozsvári László Róbert
    Dr. Fekete Zita
    Dr. Bíró Éva
    Bozsó Boglárka