OETDK.

Oligodendrogliomas and astrocytomas are diffuse-type gliomas of adulthood with overlapping molecular and histological features. The presence of IDH mutation is an essential diagnostic criterion for both tumors. The detection of 1p/19q-codeletion is used to differentiate between these tumors. Molecular tests are generally less accessible and more expensive with a longer turn-around time compared to immunohistochemical tests. The latter may serve as an alternative marker for molecular alterations. The aim was to determine if vimentin and histone H3 p.K27me3 (H3me3) immunohistochemical stains can be used as surrogate markers instead of 1p/19q-codeletion to differentiate between oligodendrogliomas and astrocytomas and to examine the correlation between these markers and different histological parameters. Totally, 43 tissue blocks from adult patients with IDH-mutant diffuse gliomas from the Department of Pathology, University of Debrecen were analyzed in this retrospective study. Cases were categorized into two cohorts based on 1p/19q-codeletion status: oligodendrogliomas (25 cases) and astrocytomas (18 cases). Vimentin (clone: V9, Leica Byosystems) and histone H3 p.K27me3 (clone: EPR18607, Abcam) immunohistochemical stains were performed according to the manufacturing instructions. The percentage of positive tumor cells for H3me3 and percentage of positive tumor area for vimentin were then estimated. Vimentin and H3me3 expression were correlated with 1p/19q status and conventional histological parameters including plexiform vessels, perinuclear halo, calcification, microcystic area, gemistocytic and minigemistocytic appearance, mitosis index, grade and p53 expression. The percentage of H3me3 positive tumor cells was significantly higher in astrocytomas comparing with oligodendrogliomas (mean 77.78% vs 13.75%, p<0.0001, Mann-Whitney test). The percentage of vimentin positive area was significantly larger in astrocytomas comparing with oligodendrogliomas (mean 80% vs 13%, p<0.0001, Mann-Whitney test). The loss of vimentin and H3me3 expression showed significant correlation with the presence of 1p/19q-codeletion (p<0.0001 for both, Fisher’s exact test). Perinuclear halo, plexiform vessels and gemistocytic morphology showed significant positive or negative correlation with both vimentin and H3me3 expression. Vimentin and H3me3 immunohistochemical stains serve as potential surrogate markers for the differential diagnosis of oligodendrogliomas and astrocytomas.

Témavezető: Dr. Bedekovics Judit

Introduction: Detecting alcohol levels and examining the influence of alcohol at the time of death is an integral component of daily operational routine in forensic medicine. Autopsies primarily utilize blood and urine samples for alcohol level assessment. Other body fluids like vitreous humor, synovial fluid, or liquor serve as alternative indicators of alcohol consumption when primary fluids are unavailable. Existing literature on postmortem examination of alcohol content in seminal fluid lacked sufficient depth, which is why the aim of our study was to focus on providing original research to address the gap and examine the alcohol content of semen in relation to other body fluids obtained upon autopsy and postmortem examination. Method: Ten adult male patients meeting set criteria—alcohol influence at death, adequate sample quality—were selected. The subjects averaged 52 years, with an average post-death-to-autopsy duration of approximately 4 days. Extracted body fluids underwent laboratory analysis to assess alcohol content in blood, urine, liquor, synovial fluid, semen, and vitreous humor. Results: Pearson’s correlation calculated for sample comparisons yielded results exceeding 0.98 for blood-semen, blood-vitreous humor, blood-urine, blood-synovial fluid, and blood-liquor. This demonstrates a strong linear relationship between blood alcohol content and the remaining samples, indicating the limited value of semen in providing unique information about alcohol content. Absolute mean differences indicated blood and semen (~0.1) as the most similar, when compared to other samples, for example, the absolute mean differences of blood-vitreous humor was -0.5, blood-urine 0.7. Conclusion: Seminal fluid, being a sample unique to males, provides limited applicability for broader analyses compared to blood, which is a more universally obtainable and informative specimen across genders. We can state that the level of semen alcohol is not precise enough to determine alcohol influence, however, there are certain advantages in the collection of semen samples during autopsies. The alcohol concentration in semen consistently registers slightly lower than that in blood, serving as potential evidence of alcohol consumption preceding death. It serves as a valuable source of information when other body fluids are unavailable, such as in cases involving charred or severely damaged bodies.

Témavezető: Dr. Rácz Kálmán

Ependymomas are categorized based on anatomical position and the presence of specific genetic alterations. Extra-axial metastasis is a rare event, occurring in less than 1% of cases, with a limited number of available reports in the literature. In our study, we report a case of metastatic ependymoma and we present the results of a systemic literature review. The systemic review was conducted based on previously published guidelines to provide an evidence based, comprehensive analysis. We present a case of a 27-year-old male patient with supratentorial ependymoma harboring ZFTA fusion and grade 2 morphology. Despite treatment, multiple recurrences and progression occurred. Six years later, multiple vertebral and hepatic lesions developed. Histological examination of liver biopsy revealed ependymoma metastasis, with ZFTA fusion detected in both the metastasis and peripheral blood. Despite chemotherapy, the patient died one year after the diagnosis of metastasis. For systemic review of the literature three electronic data bases were included: PubMed, Web of Science and Google Scholar. “Ependymoma and metastasis”, “metastatic ependymoma” were used as key words. Inclusion criteria were the following: ependymoma with extra-axial metastasis, published in English, published between 2000 and 2023, article must contain at least basic data (age, sex, location of primary tumor, location of metastases). Exclusion criteria were duplication, animal experiments, other ependymoma subtype. Altogether 864 articles were found between the time period of 2000 and 2023 (305 in Pubmed, 59 in Web of Science, >6000 in Google Scholar which was limited to the first 500 results), and 23 of them matched all the above mentioned criteria. Clinical, morphological, molecular findings and data were systematically collected from these articles. The mean age at diagnosis was 16.67 years, in most cases there were several recurrences before the metastasis developed. In 16 cases the primary tumor located in the supratentorial region, the majority of the metastases involved the lymph nodes, lung and integumentary system. In four cases with ventriculoperitoneal shunt there were two with peritoneal metastasis. Metastatic ependymoma represents a rare occurrence characterized by diagnostic and therapeutic challenges. A comprehensive review of the literature may provide valuable insights into the underlying biology, and support the selection of optimal treatment strategies for such cases.

Témavezető: Dr. Bedekovics Judit

Osteoarthritis (OA) is a prevalent joint disorder characterized by the degeneration of articular cartilage, subchondral bone, and osteophyte formation. Although the exact cause of OA remains elusive, several factors, including inflammation, are believed to contribute to its development and progression. One crucial factor is the dysregulation of intracellular multiprotein complexes termed inflammasomes, which are responsible for producing proinflammatory cytokines, such as interleukin-1β and interleukin-18. Nevertheless, despite the increasing evidence implicating inflammasomes in osteoarthritis, there remains a scientific gap in our understanding of how specific inflammasome-related genes contribute to OA. Thus, our aim was to investigate the potential role of inflammasome-related genes in OA and their implications for therapeutic targets. An extensive literature review as well as multi-faceted bioinformatics methods were employed on gene expression profiling data from OA patients and healthy controls to identify differentially expressed inflammasome-related genes and pathways giving a better understanding of the underlying molecular mechanisms in this disorder. As indicated by our results inflammasome- related genes may be crucial factors in OA. The manipulation of these genes could provide promising therapeutic approaches for treating the disease by regulating the inflammatory response.

Témavezető: Dr. László Ducza és Dr. Roland Ádám Takács

Introduction: Fine needle aspiration biopsy (FNAC) is a simple, economical, minimal-invasive technique used for evaluation of easily assessable superficial as well as – with US guidance - for the deep-seated lesions. The samples acquired with FNAC traditionally are used for smears. FNAC help with the verification of the malignancy and in deciding adjuvant chemotherapy in the treatment of cancer patients. The important disadvantages are – loss of tissue architecture, difficult to differentiate in situ lesions from invasive lesions; low on sensitivity and inconclusive reports due to low cellularity, other cells obscuring the background or low relevance and possibility of false negative results. Objective: The aim of the present study is to find out how many samples needs to be examined for conclusive diagnosis in FNAC procedure and to find out if there is any statistically significant difference on cellularity, appearance, and relevance in diagnosis if we examine a greater number of smears obtained by FNAC procedures. Materials and Methods: FNACs were carried out at pathology department of University of Debrecen during recent years for evaluation of masses and other lesions. Data was collected randomly for 45 cases. Two sets of slides were examined and were marked as slides ‘A’ for the first sampling and slides ‘B’ for the second sampling. The cellularity, background appearance and relevance were graded from 1 to 5, 1 being poor specimen while grade 5 indicating excellent specimen. Results: Out of 45 FNACs, accurate diagnosis was made in 41 FNACs (91%) by examination of two sets of samples. The first samples were diagnostic in 38 cases (93% of assessed cases). We compared the cellularity, obscurity and relevance of the two samples of each case. There was a significant difference between the ‘A’ and ‘B’ samples with self-control, one sided T probes with p value 0,014. The cellularity and obscurity were significantly lower in the second samples (p=0,034), and the relevance were better in the first samples (p=0,01). Discussion: We can conclude that it is possible to diagnose a lesion by FNAC with smears of single specimen in more than 90% of the assessed cases. The second sampling is not necessarily needed if the patient dismissive; or may be used for cell block or liquid based technology for further examination for immunohistochemistry studies.

Témavezető: Dr. Csonka Tamás

Magyarországon jelenleg szervezett, sejtalapú méhnyakrákszűrés működik. A citológiai vizsgálat alacsonyabb szenzitivitása miatt a rizikóbecslés pontatlan lehet, ezt a pontatlanságot triage vizsgálatokkal csökkenthetjük. A nemzetközi szűrési gyakorlat egyre inkább a high risk Humán Papillomavírus (hrHPV) alapú szűrés és a triage vizsgálatok irányába mutat. A tanulmány célja a komplex méhnyakrák rizikóbecslés hatásosságának igazolása volt, különösen a HSIL léziók (CIN2/3) korai felismerésének, és az ASC-US/LSIL esetek osztályozásának tekintetében. A kutatáshoz a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Patológia Kenézy Gyula Campus telephelyen (DE KK KGYC) elvégzett Roche Cobas 4800 HPV teszt, CINtec PLUS és az esetlegesen kapcsolódó szövettani leletek eredményeinek összevetése történt. Emellett készült egy kontroll csoport is, mely a DE KK KGYC-n, csak sejtalapú szűrésen résztvevő, és pozitív szövettani diagnózissal rendelkező esetekből áll. A triage vizsgálatokkal rendelkező csoportban 1841 nő CINtec PLUS, HPV tipizálás és citológiai eredményei találhatóak. Ebből 515 esetben (28%) szövettani eredmény is ismert. Összesen 619 db (33,6%) ASC-US eredmény született, ebből 406 db (65,6%) hrHPV pozitív és 232 db (37,5%) CINtec pozitív volt. LSIL eredményt 412 (22,4%) esetben kaptunk, ebből 320 db (77,7%) hrHPV pozitív és 185 db (44,9%) CINtec pozitív volt. CIN 2/3 szövettan vonatkozásában magasabb szenzitivitást (95,3%) és hasonló specificitást (93%) értünk el, mint a citológiával (85,4% és 93,4%). A kontroll csoportban 565 nő citológiai és szövettani eredményei találhatóak. A csak citológiával rendelkező ASC-US/LSIL esetek felderítésének ideje átlagosan 1,80 év volt 95%-os CI esetén [1,46;2,15], a triage vizsgálatokkal rendelkező ASC-US/LSIL esetek felderítése átlagosan 0,39 év volt 95%-os CI esetén [0,35;0,42]. A csak citológiával rendelkező ASC-US/LSIL esetek megjelenéseinek száma átlagosan 4,3 alkalom volt 95%-os CI esetén [3,91;4,79], a triage vizsgálatokkal rendelkező ASC-US/LSIL esetek megjelenéseinek száma átlagosan 1,8 alkalom volt 95%-os CI esetén [1,76;1,97]. Mindkét esetben szignifikáns eltérést tapasztaltunk. Vizsgálataink azt mutatták, hogy az ASC-US/LSIL esetek triage-a során a CIN2+ esetek felismerése hatékonyabb. A komplex cervixcarcinoma rizikóbecsléssel a betegbiztonság növelhető, a nők pszichés terhe csökkenthető, valamint a CIN2+ esetek felismerése költséghatékonyabb.

Témavezető: Dr. Kovács Ilona

A szív- és érrendszeri megbetegedések okozta halálozás a vezető halálok mind Magyarországon, mint világviszonylatban. A keringési rendszer elváltozásai igen széles időskálán jelenhetnek meg, kezdve azokkal a kórképekkel, amelyek néhány perc, vagy óra alatt a beteg halálát okozzák, míg más, krónikus betegségek évtizedeken keresztül jelen vannak a páciensek életében. Keringési zavart számos kórfolyamat eredményezhet, amelyeknek egy része elsődlegesen szív eredetű, míg más esetekben szekunder módon, más szervrendszereken keresztül, a szervezet belső egyensúlyának a felborulása okozza a szív pumpafunkciójának az elégtelenségét. Hirtelen szívhalálok gyakorisága az idősebb korosztályban magasabb, azonban a kórkép a fiatalok, így a 40 évnél nem idősebb korosztály körében is előfordul. A SARS-CoV-2 vírus okozta COVID-19 betegség és a fertőzés levonulását követő úgynevezett post-COVID szindróma napjaink egyik intenzíven kutatott tudományterülete, folyamatosan kerülnek feltérképezésre a SARS-CoV-2 vírusfertőzésnek a keringési rendszerre, a szívizomzat működésére gyakorolt akut és elhúzódó hatásai. Jelen vizsgálatban a DE KK Kardiológia és Szívsebészet, Kardiológia részleg és az Igazságügyi Orvostan azon hirtelen szívhalál miatt újraélesztett, vagy elhunyt betegeinek, vagy halottjainak az adatainak a feldolgozása és elemzése történt, akik halálukkor a 40 éves kort nem töltötték be. A COVID-19 pandémiát megelőző időszakban a hirtelen szívhalálban elhunytak között a nemenkénti megoszlás mintegy 3:1 férfi túlsúlyt mutatott, a vezető halálok az akut ischaemia, illetve a szívritmuszavar volt. A pandémia ideje alatt a nemek közötti megoszlás érdemben nem változott a korábbiakhoz képest, a vezető halálok tekintetében előtérbe kerültek az egyéb okú cardiomyopathiák. A COVID pandémia lecsengését követően napjainkig a férfi túlsúly ugyan megmaradt, azonban a két nem közötti eltérésben csökkenés mutatkozik. Valamennyi vizsgált időszakban a leginkább érintettek a 36-40 évesek korosztályba tartozók voltak, és azonosíthatóak voltak olyan rizikótényezők is, amelyek a hirtelen szívhalál kialakulásában szerepet játszottak.

Témavezető: Dr. Hendrik Zoltán

1962-ben egy akkor 14 éves fiú kezében felrobbant egy kézigránát, amely miatt a bal kezét részleges amputálni kellett, a jobb szeme sérült és gránátrepeszek ékelődtek a koponyacsontba és a hajas fejbőrbe. Az elérhető egészségügyi dokumentációk szerint további diagnosztikus, vagy kuratív ellátásra nem került sor. A következő évtizedekben a beteget periódikusan jelentkező fejfájás és szédülés miatt többször.  2009-ben koponya CT készült, amely traumás homloklebenysérülést és agyállományon belüli fémdarabokat igazolt.  A fejfájás és szédülés miatti további kivizsgálások során más kiváltó okot, mint a korábbi traumás koponyasérülést nem lehetett igazolni. A betegnél 70 éves korában epilepsziás roham jelentkezett, amely a jobb felső végtag görcsével és eszméletvesztésével járt együtt. Az epilepsziás roham terápiarefrakternek bizonyult, az osztályos felvételt követő 4 napon keresztül mély szedáció vált szükségessé, amelynek elhagyását követően a beteg tudata már nem tért vissza. Kontroll CT vizsgálattal újkeletű morfológiai károsodás nem volt igazolható, a neurológiai szakvélemény az epilepsziás rohamok forrásaként az évtizedekkel korábban elszenvedett központi idegrendszert ért traumás károsodást valószínűsítette.  A kórházi kezelés 4. napján az EEG vizsgálat súlyos diffúz agykérgi károsodást igazolt, gépi lélegeztetés vált szükségessé.  A kórházi kezelés 17. napján a röntgenvizsgálat kiterjedt tüdőgyulladást igazolt. A kórházi kezelés 18. napján a beteg tüdőgyulladás okozta légzési elégtelenség tünetei között elhunyt.  Tekintettel arra, hogy az epilepsziás roham epicentrumául a gránátrobbanás során elszenvedett agysérülés és az agyba ékelődött fémrepeszek szolgáltak, így rendőrségi vizsgálat indult, és hatósági boncolás került elrendelésre, mely megerősítette az oksági összefüggést az 56 évvel korábban elszenvedett gránátrobbanás és néhai halála között. A robbanás következtében kialakult azonnali és korai hatások intenzív kutatások tárgyát képezik, azonban a jelen esettel összevethető, évtizedeken átívelő időintervallumú vizsgálatok közül csupán néhány tucat eset dokumentációja lelhető fel a szakirodalomban.

Témavezető: Dr. Hendrik Zoltán

Az öngyilkosság, mint világszerte komoly egészségügyi probléma, az emberiség számára jelentős terhet jelent. Minden évben világszerte több, mint 700000 ember vet véget az életének, és ennél jelentősen többen próbálkoznak öngyilkossággal. Az öngyilkosság minden életszakaszban előfordul, és világszerte a fiatal korosztály körében az egyik leggyakoribb halálozási ok. A jelenség mögött számos genetikai, pszichoszociális és környezeti tényező interakciója áll, amelyek között szoros összefüggések létezhetnek. Ezekhez a tényezőkhöz különböző mentális zavarok, külső körülmények és lelki problémák járulhatnak hozzá. Az emberi leukocita-antigének (HLA) elsődleges szerepe a szervezet saját és nem saját egységeinek megkülönböztetése, valamint az immunvédekezésben való részvétel.  A HLA komplexről feltételezik, hogy részt vesz a neurofejlődésben és a neuroplaszticitásban. Ennek következtében ez a magasan polimorf génklaszter az utóbbi időben előtérbe került olyan jelentős pszichiátriai kórképek vizsgálatában, mint például a skizofrénia, az autizmus spektrum zavar, a bipoláris zavar, kevésbé bizonyítottan pedig a súlyos depresszió és a figyelemhiányos hiperaktivitási zavar esetében. Munkánk célja az egyes HLA genotípusok és az öngyilkos viselkedés közötti esetleges összefüggések feltérképezése, mélyebb megértése és elemzése a HLA-DQB1 allélek vizsgálatának segítségével. A kutatás során a kinyert DNS mintákat polimeráz láncreakció (PCR) segítségével amplifikáltuk, majd agaróz gélelektroforézis segítségével azonosítottuk azokat a genotípusokat, amelyek esetlegesen szerepet játszhatnak az öngyilkos viselkedés kockázatának kialakulásában. Az eredményeink alapján különbség látszik az öngyilkos személyek HLA-DQB1 genotípus-összetételében, mely megfelel a környező populációkon elvégzett vizsgálatok eredményeinek. Ezek az eredmények hozzájárulhatnak az öngyilkosság megelőzéséhez és az egyes pszichiátriai kórképek kezeléséhez, lehetővé téve a kockázati csoportok azonosítását és a megfelelő intervenciók kidolgozását. Ezenkívül az összefüggések feltárása segíthet a genetikai és pszichoszociális tényezők kölcsönhatásának mélyebb megértésében, hozzájárulva a szélesebb körű egészségügyi kutatásokhoz és a mentális egészségügyi gyakorlat fejlesztéséhez Magyarországon és világszerte.

Témavezető: Dr. Gergely Péter és Dr. Deli Gábor