OETDK.

Az ideális diagnosztikus módszer IBD-ben egy, a teljes testre vonatkozó morfo- funkcionális vizsgálat lenne, mely nem invazív és a gyulladásos eltérések számszerű jellemzésére is alkalmas. Ilyen lehet az FDG PET-CT, melynek hasznát vizsgáltuk az MR enterográfiához képest a Crohn betegségben. A vizsgálat során a PET-CT lehetőségét elemeztük prospektív módon. Aktív Crohn betegekben műtét előtt a klinikai aktivitás (CDAI), endoszkópos kép (SES-CD), MR felvétel (MARIAs score), valamint laborparaméterek függvényében, összehasonlítva a műtéti rezekátum szövettani vizsgálatával, különös tekintettel a fibrózis mértékére. 23 beteget vizsgáltunk aktív Crohn betegséggel CDAI >300, 13F/10N, 21-59 év között, átlagéletkoruk 37 év. A betegekben javarészt ileo-coecalis érintettséget és különböző mértékű elváltozásokat észleltünk több szegmentumban biológiai kezelés mellett, felvetve a műtét szükségességét, amire eddig 11 betegnél sort kerítettünk. Az vékonybél és a négy colon szakasz FDG felvételét értékeltük 0-3 skálán és ezek összege adta a globális PET score értéket. A számítás az intesztinális bélszakasz maximális Standardizált Felvételi Értéken (Standardized Uptake Value - SUV) alapult, melyet a máj SUVmax-hoz mint normál szöveti referencia értékhez viszonyítva határoztunk meg. Vizsgálataink során a PET-CT az MR felvételekhez képest 39%-al, a colonoscopos vizsgálatokhoz képest 29%-al mutatott ki több eltérést. Spearman korrelációt alkalmazva a PET-CT/MR, illetve PET-CT/SES-CD értékek között nem találtunk korrelációt (p>0,1), viszont a PET-CT és CDAI értékek között közepes korreláció mutatkozott (rs=0.413, p<0,1). A PET score-t viszonyítva a hemoglobin esetében negatív irányú, erős korrelációt kaptunk (rs=-0.659, p<0.05), a thrombocyta és CRP értékek vizsgálatánál pedig pozitív irányú, közepes korreláció mutatkozott (rs=0.525, p<0.05; rs=0.449, p<0.05). A 11 db, műtétek után végzett szövettani vizsgálatból 7 esetben találtunk fibrotikus elváltozást, viszont ezek, és a PET score-ok között nem találtunk összefüggést. A PET informatívabb volt mind az MR, mind a colonoscopiás vizsgálatokhoz képest, viszont a korrelációs elemzések alapján nem vonhatunk párhuzamot ezek értékei között. A laborparaméterekkel, illetve CDAI értékekkel mutatkozó korreláció alátámasztja a PET fokozott érzékenységét a gyulladás feltérképezésére. Kutatásunk jelen állásában nem vonhatunk le biztos következtetést a PET score-ok és a szövettanilag kimutatott fibrosis jelenléte között.

Témavezető: Dr. Palatka Károly

A gyulladásos bélbetegségek (IBD) a belek krónikus gyulladása. Ezen betegségnek két megjelenési formája van: a colitis ulcerosa és a Crohn-betegség. Két eltérő kórképről van szó, azonban közös bennük, hogy az érintett páciensek jelentős része extraintestinális tünetektől szenved. A témám középpontjában az extraintestinális megjelenési formák állnak, ide tartoznak az alábbiak: ízületi panaszok, szemtünetek, bőrproblémák, epekövesség, primer sclerotizáló cholangitis, csontritkulás, vashiányos vérszegénység, trombózis (thromboembóliás történés), vastagbél és epeutak daganatai. A Honvéd kórház Gasztroenterológiai szakrendelőjében töltött idő alatt keltette fel az érdeklődésemet ez a terület, ugyanis a gyulladásos bélbetegségekkel érkező betegek számottevő része rendelkezett extraintestinális panaszokkal. Ennek gyanánt készítettem egy kérdőívet, melyet az érintett betegekkel töltettem ki. A kérdőív tartalmazza az IBD típusát (Crohn-betegség vagy colitis ulcerosa), a diagnózis időpontját, a kikérdezés időpontjában kapott biológiai terápia fajtáját,  a fentebb felsorolt extraintestinális és egyéb tüneteket. Száz kikérdezett pácienst követően összesítettem az eredményeket. A páciensek közel kétharmada Crohn-betegségben, egyharmada colitis ulcerosaban szenved és egy beteg esetében nem volt tisztázott az IBD típusa. Igazolva a korábbi tanulmányokat a Crohn-betegség és a fekélyes vastagbélgyulladás leggyakrabban a fiatalkorban és középkorban jelentkezik. A legmagasabb morbiditást a vashiányos vérszegénység, az ízületi panaszok és a bőrproblémák okozzák. A vizsgált betegek több, mint kétharmadánál jelentkezett vashiányos vérszegénység, megközelítőleg hatvan százalékuk tapasztalt ízületi panaszokat, míg majdnem felük szenvedett már különböző bőrproblémáktól diagnózisa óta. A leggyakrabban alkalmazott biológiai terápiának továbbra is az infliximab bizonyult, azonban számos új hatóanyag is jó eredményeket mutatott. A kutatásom célja az volt, hogy az IBD extraintestinális manifesztációiról szóló korábbi szakirodalmakkal összevessem eredményeimet és a különböző hatóanyagú biológiai terápiák hatékonyságát vizsgáljam, mely adatokat a Tudományos Diákköri Konferencián részletezném.

Témavezető: Dr. Palatka Károly és Dr. Gyökeres Tibor Zoltán

Bevezetés A familiáris hiperkoleszterinémia (FH) egy monogénes formában öröklődő anyagcsere betegség, mely jelentősen emelkedett össz- és LDL-C szinttel jár és korai szív- és érrendszeri szövődmények kialakulásához vezet, így felismerése, az egyéb kockázati tényezők azonosítása, és a korai, hatékony lipidcsökkentő kezelés alkalmazása kiemelten fontos feladat. Ezért célul tűztük ki az FH regiszter regionális adatainak feldolgozását. Betegek és módszerek 192 heterozigóta FH-s beteg adatait elemeztük. Az anamnesztikus adatok, a fizikális vizsgálat, a laboratóriumi paraméterek és a genetikai vizsgálat eredményei mellett az alkalmazott kezelés hatására elért lipid értékek összesítését végeztük el részben a regiszter adatai, részben az UDMed adatbázisa alapján. Az FH diagnózisának felállításhoz a Dutch Lipid Clinic Network (DLCN) kritériumrendszert alkalmaztuk. A statisztikai elemzést a Statistica 13.5.0.17 szoftver segítségével végeztük. Eredmények A 140 nő (72,9%) és 52 férfi (27,1%) életkora 49,4±15,7 év, a BMI 25,8±4,5 kg/m2 volt a bevonáskor. A családi anamnézisben 33 esetben szerepelt korai kardiovaszkuláris esemény (17,2%), 86 esetben hiperkoleszterinémia (44.8%) és 63 esetben késői vagy ismeretlen idejű kardiovaszkuláris esemény (32,8%). A betegek anamnézisében 74 esetben szerepelt hipertónia (38,5%), 4 esetben diabetes mellitus (2,1%), 23 esetben dohányzás (12%). 2-2 betegnél tendon xanthoma ill. arcus corneae (1-1%), 8 betegnél xanthelasma (4,2%) került leírásra. A diagnózis felállításakor az összkoleszterinszint 8,92±2,71 mmol/L, az LDL-C szint 6,04±1,9 mmol/L, az ApoB100 szint 1,7±0,6 g/L volt. 53 esetben (27,6%) a genetikai vizsgálat alátámasztotta az FH diagnózisát, 1 esetben összetett heterozigóta, 52 esetben heterozigóta FH igazolódott. 110 beteg (57,3%) részesül statin, 80 (41,7%) ezetimib, 26 (13,5%) pedig PCSK9 gátló kezelésben. 45 beteg (23,4%) igazolt statin intoleráns. A kezelés mellett elért összkoleszterinszint 5,86±2,15 mmol/L (-34,3%), az LDL-C 3,42±1,69 (-43,4%) mmol/L, az ApoB100 1,22±0,48 g/L (-28,2%). Következtetések A régióban diagnosztizált heterozigóta FH-s betegek száma jelentősen elmarad a prevalencia adatok alapján becsült betegszámtól. A társbetegségek előfordulási aránya az irodalmi adatoknak megfelel. Részben a statin intolerancia gyakori előfordulása, részben a finanszírozási korlátok miatt a korszerű kombinált lipidcsökkentő kezelés gyakran elmarad, ennek megfelelően az LDL-C célérték elérése sem valósul meg.

Témavezető: Prof. Dr. Harangi Mariann és Dr. Lengyel Szabolcs

HÁTTÉR: A csontbetegségek gyakran előforduló szövődmények autoimmun májbetegségben (AILD) szenvedő betegeknél, de a pontos kockázat nem ismert. Valamint a rizikó tényezők is további tisztázást igényelnek. A szűrést a csont ásványi sűrűségének vizsgálatával (DEXA) végzik, mely egyben a kezelés irányadója. A jelenleg hatályos európai ellátási standard szerint a diagnózist követő 5 év során a betegek 80%-ának DEXA vizsgálata javasolt, fokozatos bevezetés után. MÓDSZEREK: A Debreceni Egyetem (UNIDEB) 2019-ben csatlakozott az ERN RARE-LIVER által indított, a ritka májbetegségekkel kapcsolatos prospektív, multicentrikus, minőségellenőrzött R-LIVER regiszterhez. Összesen 209 AILD beteget (autoimmun hepatitisz [AIH, n=42], primer biliáris cirrózis [PBC, n=75], primer szklerotizáló kolangitis [PSC, n=69] vagy variáns forma [n=23]) vontunk be. A klinikai, laboratóriumi, képalkotó és DEXA adatokat prospektív módon gyűjtöttük a diagnózis felállításakor és a 12 havonta végzett követések során. Egy a csatlakozás előtti időszakából származó retrospektív AILD betegcsoportot (n=394) használtunk kontrollcsoportként a csontritkulás klinikai ellátási irányelvei betartásának nyomon követésére. CÉLOK: Célunk volt 1.) felmérni a csontproblémák (oszteopénia és oszteoporózis) előfordulását a diagnózis felállításakor és azt követően a követés során; 2.) meghatározni a csontproblémák klinikai kockázati tényezőit; 3.) értékelni a csontproblémák diagnózisára vonatkozó irányelvek teljesülését az R-LIVER regiszterhez csatlakozás előtt és után. EREDMÉNYEK: A betegek 24,8%-ának volt oszteoporózisa és 56,2%-ának csontproblémája a diagnózis felállításakor. A legmagasabb prevalenciát a PBC-ben észleltük (32,5%, illetve 67,5%). A diagnóziskori DEXA vizsgálatok száma rendkívüli módon emelkedett a regiszter előtti időszakhoz képest (5,7% vs 65,9%), és a regiszter ideje alatt is javuló tendenciát mutatott. A magasabb életkor, a posztmenopauzális státusz, és a szignifikáns májfibrózis (tranziens elasztográfiás érték >9.2kPa) voltak a csontritkulás szignifikáns kockázati tényezői. KÖVETKEZTETÉSEK: A csontproblémák gyakori szövődmények az AILD betegcsoportban. A magasabb életkor, a posztmenopauzális státusz, és májfibrózis voltak a fő kockázati tényezők. A prospektív regiszter bevezetése hatására jelentős javulás volt megfigyelhető a csontbetegségek diagnosztizálásában, ami igazolja, ezen eszköz fontosságát a komplex ellátás helyi szintű klinikai gyakorlatban történő megvalósításában.

Témavezető: Dr. Tornai Dávid és Prof. Papp Mária

Introduction:Cardiorenal syndrome term describes the physiologic interactions between a diseased heart and a healthy kidney and vice versa.Acute kidney injury(AKI)is a short term life threatening condition that can lead to renal insufficiency and the development of CKD.AKI and CKD affects the heart causing hypertrophy and cardiomyopathy.Leading cause of death after kidney transplantation (KTR)is due to cardiovascular factors.Based on new guidelines,SGLT2 inhibitors improve cardiovascular and renal outcomes in both diabetic and non-diabetic patients.KTR were excluded from landmark trials using SGLT2 inhibitors,literature on safety and efficacy is less.The risk of renal graft dysfunction,UTI may be the limiting factors for their use in KTR.Aim:In the course of our work,we aim to present our clinical practice regarding the application of this class of drugs.Methods:We regularly follow up 178 kidney transplant recipients in our centre.We demonstrate our experience with SGLT2 inhibitors initiated in acute decompensation requiring acute admission(n=8)between November2022 and February2023 at our department compared with patients who did not need hospitalization(n=12).For comparing groups,we used the Fisher exact test for categorical variables and the Kruskal-Wallis test for continuous variables.A 2-tailed p-value of≤0.05 was considered significant.Results:The mean age of patients was68.5 years,with an median of7.57 years since transplantation.Mean eGFR was52 ml/min/m2(25-68 ml/min2),maintenance immunosuppression was tarolimus+mycofenolic acid in18 cases and everolimus+mycofenolic acid in two cases.NTproBNP levels were averaged20731 ng/L(38020-6080 ng/L)at hospital admission with an ejection fraction of 41.8%(25-54%).The basic therapy of heart failure was titrated to the patients,consisting of a beta blocker,ACE inhibitor,MRA,SGLT2 inhibitor,supplemented by immunosuppression appropriate to immunological risk,depending on DSA and previous biopsy results.The dry weight of the patient(by an average of4.3 kg)and thus their volume load decreased,their ntProBNP value decreased804 ng/L(1700-406 ng/L)after the adjustment of therapy(p=0.162).No infectious complications were observed during the study period.The only statistically significant difference was the higher magnesium value observed in patients(p=0.003).Conclusion:KTRs could benefit from SGLT2is,because we can decrease their high cardiovascular burden and can enhance their cardiac status allowing maximum drug use. 

Témavezető: Dr. Réka P Szabó

Introduction: Thyroid eye disease (TED) is the extra-thyroidal complication of Graves’ disease. First-line treatments for severe cases are intravenous glucocorticoid therapy and retrobulbar irradiation. In therapy-refractory TED, high-dose anti-CD20 antibody treatment (2000-3000 mg rituximab, RTX) has been proven effective. Based on the results of a small number of studies, low-dose anti-CD20 antibody therapy (100-500 mg rituximab) can also be effective. Recent therapeutic guideline for TED contains RTX as a second-line option, but do not determine the optimal dose of RTX therapy. Method: 14 patients with severe, active TED unresponsive to conventional treatment received low-dose (100 mg) RTX therapy between February 2019 and September 2023 at the Institute of Internal Medicine. We analysed the data of these patients, retrospectively. The activity of TED was monitored by clinical activity score (CAS) and orbital DTPA-SPECT CT. We also checked the level of antibodies against the TSH receptor (TRAK). Results: The average age of the patients (11 female, 3 male) was 57.57±15.15 years and all of them were euthyroid. The median follow-up time was 23.5 months [IQR: 15, 36]. Clinical activity score decreased significantly (2 [IQR: 1, 3]) at three months after the treatment compared to the CAS value (3 [IQR: 3, 4]) before the treatment (p<0.0002). The uptake values ​​determined during orbital SPECT showed a significant decrease at 3 months control (15.05 MBq/cm3 [IQR: 12.82, 18.83,]; 13.5 MBq/cm3 [IQR: 11. 88, 15.73]; p<0.002). TRAK level changed from the initial 3.9 /L [IQR: 1.25, 20.12] to 3.1 /L [IQR: 15, 36] U/l in one month. During the follow-up, relapses occurred in 4 patients who received low-dose RTX. The initial median uptake value ​​determined during orbital SPECT was significantly lower in patients with relapse compared with patients without relapse (13.8 MBq/cm3 [IQR: 12.25, 14.58]; 16.9 MBq/cm3 [IQR: 13.07, 18.92]; p<0.002).   Conclusions: Compared to the results of TED patients receiving high-dose RTX treatment previously published by our workgroup, the short-term effectiveness of low-dose RTX treatment was similar, but relapses occurred in 28,5 % of the patients. A multi-centre study with a larger number of cases and a longer follow-up period would be necessary to determine the optimal dose of RTX as a second-line therapy for TED.

Témavezető: Dr. Annamaria Erdei

Az endokrin orbitopathia (EOP) autoimmun betegség. Hátterében a csontos orbitában található szövetek térfogatnövekedése áll, melynek oka fibroblast proliferáció, hialuronsav (HA) és plasminogén aktivátor inhibitor-1 (PAI-1) termelés, valamint de novo adipogenesis. A zsírdifferenciálódás fő regulátora a peroxiszóma proliferátor aktivált receptor gamma (PPARγ). Ezen folyamatok eredménye a növekvő intraorbitális nyomás. A mechanikai ingerek, így a nyomás változása a mechanoszenzitív receptorok (Piezo1 receptor) aktiválódásához vezethetnek, melyek szerepe az orbita fibroblastok (OF) adipogenesisében még nem ismert. Kontroll (n=4) és EOP (n=4) OF tenyészeteken vizsgáltuk a zsírirányú differenciálódást. Az adipogenesis mértékét a lipidcseppek Oil Red O (ORO) festésével és kvantitatív fotometriával, a PPARγ mRNS expresszióját RT-PCR-rel, a HA és PAI-1 szintek változását a ELISA-val határoztuk meg. A nyomásviszonyok változását a Piezo1 receptor aktiválásával (10 µM Yoda1) modelleztük. A kezelés hatását az metabolikus aktivitásra MTT assay-el vizsgáltuk. A méréseket a kiindulási (0.), 4., 8. és 12. napokon végeztük. A statisztikai analízishez ismételt méréses ANOVA-t használtunk. A differenciálás 12. napjára emelkedett az ORO festődés (p=0,001), az EOP OF-ok esetében a Yoda1 kezelés csökkentette (p=0,005) azt. A kontroll OF tenyészetekben drasztikusan alacsonyabb volt a differenciálódó sejtek aránya (p=0,042). A PPARγ expressziója az indukálást követően emelkedett, a Piezo1 receptor aktiválás pedig csökkentette az EOP OF-ok PPARγ expresszióját (8.nap: p=0,033; 12. nap: p=0,023), míg a kontroll OF-ok esetében nem okozott változást (8.nap: p=0,103; 12. nap: p=0,813). Az adipocyta differenciálás során fokozódott a sejtek HA termelése (p=0,009), melyet a Yoda1 sejttípustól és termelt HA mennyiségétől függetlenül egy adott szintre csökkentett (p<0,001). A sejtek PAI-1 termelése a 4. napra csökkent (p<0,001) viszont a 8. és 12. napon már emelkedett (p<0,001), a Yoda1 kezelés pedig tovább emelte (p=0,005). A metabolikus aktivitást nem befolyásolja a kezelés (p=0,829). A nyomást modellező Piezo1 receptor aktiválás csökkenti az OF-ok adipocyta differenciálódását. A mechanoszenzitív ioncsatornák szerepe és az adipogenesist szabályozó hatásának vizsgálatával új, lehetséges terápiás célpontokat azonosíthatunk az EOP pathogenesisében.

Témavezető: Dr. Galgóczi Erika

Bevezetés: Az immunglobulin G4 (IgG4) asszociált betegség az utóbbi két évtizedben került az érdeklődés középpontjába, aluldiagnosztizált kórkép. Fő jellemzői a szérum magas IgG4 szintje, daganatszerű makroszkópos megjelenés, szövettani vizsgálat során kimutatható IgG4 pozitív plazmasejtes beszűrődés, fibrosis, valamint obliteratív phlebitis. Jellemző a kisdózisú kortikoszteroidra adott gyors terápiás válasz. Irodalmi adatok alapján magasabb a malignus daganatok kialakulásának kockázata az átlagpopulációhoz képest. Klinikai megjelenését tekintve változatos szervi manifesztáció jellemzi. Az endokrin szervek közül a pajzsmirigy és az agyalapi mirigy lehet érintett. A pajzsmirigy autoimmun betegségeiben Riedel-thyreoiditis, Hashimoto-thyreoiditis és a Graves–Basedow-kór esetén is kialakulhat „overlap” szindróma az IgG4-betegséggel. Célkitűzés, módszerek: Retrospektív tanulmányunkban a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában 17 IgG4 asszociált betegséggel diagnosztizált páciens esetében, az UDMED rendszerből történt adatgyűjtéssel vizsgáltuk a kórkép jellegzetességeit, a lehetséges endokrin szervi manifesztációkat és a társuló malignus betegségek gyakoriságát. A betegek endokrin szervi érintettségét hormon, antitest, valamint képalkotó vizsgálatok alapján határoztuk meg az IgG4 asszociált pajzsmirigy betegség és hypophysitis nemzetközi diagnosztikus kritériumrendszerét alapul véve. Eredmények: A betegek (10 nő, 7 férfi) átlagéletkora a diagnózis felállításakor 53±13,7 év volt, a nők átlagéletkora 52±15 év, a férfiak átlagéletkora 54±12,7 év. 10 betegnél több szerv érintettsége igazolható/valószínűsíthető volt. Két betegnél volt az első szervi manifesztáció endokrin. A 17 beteg közül 4-t a DE KK Endokrinológiai Szakrendelésen diagnosztizáltak IgG4 betegséggel, közülük 1 beteg IgG4 orbitopathia, 1 beteg nyaki lymphadenopathia, 1 beteg Graves-Basedow kór, 1 beteg Hashimoto-thyreoiditis miatt volt vizsgálva. 5 betegnél igazolódott, 3 betegnél pedig valószínűsíthető volt a pajzsmirigy érintettsége. A többi, 9 betegnél endokrin eltérés - melyet IgG4 betegség manifesztációjának lehetne véleményezni - nem igazolódott. Malignus betegség a 17 beteg közül 4 betegben jelent meg, összesen 5 primer malignitás formájában. Következtetések: A változatos szervi manifesztációk, a malignitás fokozott rizikója miatt a betegség korai felismerése, a betegek élethosszig tartó követése a társszakmák együttműködésével elengedhetetlen az IgG4 asszociált betegségben.

Témavezető: Dr. Erdei Annamária és Dr. Szántó Antónia