OETDK.

Acute limb ischemia is a clinical emergency with subsequent limb loss and possibly life-threatening consequences.The two principal etiologies are arterial embolism and in situ thrombosis of an atherosclerotic artery.There are four immediate treatment options for acute limb ischemia depending on the severity: anticoagulation alone, endovascular treatment, surgical revascularization, and amputation. Catheter-directed thrombolysis is the treatment of choice for patients with threatened limb ischemia (Rutherford categories IIa and IIb) with no contraindications to thrombolytic therapy. Based on the latest guidelines, traditional open surgery and endovascular treatment is equally effective, but in certain cases (e.g. in graft thrombosis) local thrombolysis may have better outcomes. Reperfusion can be achieved by use of a thrombolytic agent alone or in conjunction with fragmentation of the thrombus, angioplasty, and optional stenting. Bleeding, vascular injury, and distal embolization are the most frequent complications of catheter-directed thrombolysis. In this study, we evaluated patient outcomes for intra-arterial thrombolysis in our clinic. Between 2007 and 2023, 27 patients underwent a total of 30 local intra-arterial thrombolysis for acute limb ischemia. The average age was 59 years (30 years-80 years) and included 11 women and 16 men. DSA results showed that 23 cases were caused by occlusion of popliteal, tibiofibular or crural arteries in the distal leg, 4 cases were due to graft occlusion and 4 cases included the deep or superficial femoral arteries. Furthermore, 19 cases of embolisation and 3 cases of planned intervention that developed acute limb ischemia were recorded. In 20 cases, thrombolysis was successful, while surgical intervention was required in 5 cases and amputation after lysis in 10 cases. Additionally, there were 2 in-hospital deaths, 1 due to intracranial bleeding while the cause of the other is uncertain. Among complications, 14 bleeding complications, 2 pseudoaneurysms and 2 distal embolisation were reported. Based on our experience, local thrombolysis has an important place in treatment as in 20 out of 30 cases, circulation was restored. The rate of bleeding complications was high; however, only 2 cases of bleeding were reported in the last decade due to changing the thrombolysis protocol. In summary, when indicated, thrombolysis is an effective treatment in acute limb ischemia due to its improved outcomes and absent surgical risks.

Témavezető: Dr. Katalin Veres

The pressure-bounded coronary flow reserve (CFRpb) defines the possible CFR interval based on invasive intracoronary pressure gradients in the epicardial vessel. Still, it doesn’t provide the exact CFR value within the pressure-bounded range. Microvascular resistance reserve (MRR) is a recently introduced specific index of coronary microcirculation. MRR calculation can utilize parameters deriving from coronary flow reserve (CFR) assessment, provided that intracoronary pressure data are also available. We aimed to perform a parametric model using our in-house software based on fluid dynamic equations that calculate the actual MRRp-3D from 3D coronary data and intracoronary pressure tracings. Different degrees of diameter stenosis under different flow conditions were applied in order to establish the relations between the maximal bound of the MRRpb (MRRpb-max) and the actual MRRp-3D. Subgroups according to fractional flow reserve (FFR) >0.80 (ischemic: ISG) and FFR< 0.80 (non-ischemic: NISG) were analyzed separately. We also aimed to determine the relations in a patient population and compared them with the results of the modeling. Parametric modeling was applied for calculating the MRRp-3D for 40-90% degree of diameter stenoses and with different flow conditions. The flow was set constant in the resting state while it was assumed to have different values in the hyperemic state mimicking physiological conditions. The clinical invasive physiological measurements were performed in 32 patients. Linear regression analysis showed tight relations (p<0.0001) between MRRpb-max and actual MRRp-3D both in the parametric model and in the clinical measurements. The cases with non-ischemic FFR have different relations (slope) than the cases with ischemic FFR both in the parametric model (ISG: MRR=0.86+0.58MRRpb-max (r2=0.99); NISG: MRR=0.15+0.85MRRpb-max (r2=0.98)) and in the clinical measurements (ISG: MRRp-3D=1.39+0.36MRRpb-max (r2=0.80); NISG: MRRp-3D=0.88+0.56MRRpb-max (r2=0.66)). Our modelling shows in line with invasive physiology measurements that there are different relations between MRRpb-max and the actual MRR. This result can be explained by the fact that in non-ischemic vessels the laminar flow is dominant over flow separation. Regarding the highly significant linear relations between MRRpb-max and the actual MRRp-3D, it is possible to predict the MRR reliably based on pressure-only data separately derived in the ischemic and non-ischemic cases.

Témavezető: Prof. Koszegi Zsolt

Background Recent research indicates a positive correlation between the final position of implanted aortic valves and the need for a permanent pacemaker after undergoing transcatheter aortic valve implantation (TAVI), contributing to elevated long-term mortality in this specific group. The newly introduced cusp overlap technique, as opposed to the traditional 3 cusp technique, is believed to enhance the likelihood of precise valve implantation within the native aortic annulus, thereby decreasing the rate of permanent pacemaker usage. Aims Assessing the impact of the cusp overlap technique on valvular implantation depth at the University of Debrecen and evaluating the associated pacemaker implantation rate. Methods The data of 407 patients who received self-expandable aortic valve were analysed retrospectively (192 male, mean age: 79±6,69 years). The AW VolumeShare 5 software was employed for data compilation, measuring the depth of valve implantation from the procedural records. Information about permanent pacemaker implantation was collected from the patient medical records founded by the UD Med medical documentation system. Subsequent analysis was conducted on the collected data. Implantation depth and permanent PM rate were compared between two groups: procedure using conventional, and cusp overlap technique (275 patients [Group 3cusp] and 132 patients [Group CO], respectively). For statistical calculations Graphpad Prism 8.0. was used. Results In the whole study group, 66 patients received PM in hospital stay (16 %). None of the groups exhibited normal data distributions for implantation depth according to the Shapiro-Wilk test. Consequently, the Mann-Whitney test was employed for further analysis and revealed a statistically significant difference between the groups under examination (p<0.0001, 6.9±4.2 mm vs. 4.7±3.2 mm) in terms of implantation depth. Additionally, when comparing patients receiving permanent pacemakers with those who did not, a significant difference was observed in the entire study group (p=0.02). Conclusion Cusp overlap technique significantly influenced the implantation depth resulting in higher valve implantation, while deeper implantation depth resulted in significantly higher incidence of permanent PM implantation.    

Témavezető: Dr. Bertalan Kracskó

A NaV1.5 feszültségfüggő nátrium csatorna kulcsszerepet játszik a szívizom akciós potenciál kialakulásában. A NaV1.5 pórusformáló α-alegységét az SCN5A gén kódolja. Az SCNA5 gén mutációi számos szívritmuszavar hátterében áll, mint például a ritka, örökletes Brugada-szindróma (BrS), mely a strukturálisan ép szív mellett létrejött hirtelen szívhalál leggyakoribb oka. A BrS 15-30%-ban az SCN5A funkcióvesztő (LOF) mutációja áll. BrS-val összefüggésbe hozható SCN5A mutációk feltárása, valamint a módosított ioncsatorna tulajdonságok funkcionális tanulmányozása kritikus fontosságú az öröklött aritmogén szindrómában szenvedő betegeknél az aritmia patogenezisének megértéséhez. A BrS-s betegekben teljes genom szekvenálással korábban még nem karakterizált NaV1.5 mutációkat azonosítottunk (R893C és R893H). A kísérletekhez a mutáns és vad típusú (WT) NaV1.5 ioncsatornákat CHO (Chinese Hamster Ovary) sejtekben fejeztem ki, a megfelelő DNS plazmidok egyedi és kotranszfekciójával. A kotranszfekciót a heterozigóta modell megalkotása indokolta, ahogyan a valóságban a BrS-t is heterozigóta állapot jellemzi. A mutáns ioncsatornák biofizikai karakterizálását patch-clamp technika segítségével, feszültség-zár üzemmódban, teljes-sejt konfigurációban végeztem különböző feszültség protokollok alapján, melyek információt adnak a normális és a mutáns ioncsatornák működéséről, azok biofizikai sajátságairól. A mutáns és kotranszfektált ioncsatornák fő kapuzási paramétereit a WT NaV1.5 csatornával hasonlítottam össze. Méréseim eredményei azt mutatták, hogy az R893C mutáció jelentősen csökkenti az áramsűrűséget a WT csatornákhoz képest (WT: 330±39 pA/pF, n=26; R893C: 14±2 pA/pF, n=16), míg a R893H mutáció egymagában való expressziója során nem volt mérhető áram (INa). A 893C mutáció esetén az INa áram lassabb aktivációs kinetikája is megfigyelhető volt, bár az egyensúlyi aktiváció feszültségfüggésére nem volt jelentős hatása. Kotranszfekciós méréseim igazolták, hogy a mutáns ioncsatornák nem gátolnák meg a WT csatornák kifejeződését, bár jelentősen csökkent konduktanciákat mértünk a kotranszfekciós kísérletekben (90±15 pA/pF, n=22). Munkám során kimutattam, hogy a betegekben azonosított, de novo NaV1.5 mutációk funkcióvesztéses mutációk. Eredményeim így megkönnyíthetik a BrS aritmogenezisének pontosabb megértését, tovább a NaV1.5 csatorna kapuzásának molekuláris szintű ismerete fontos a célzott terápiában alkalmazható gátlószerek hatásmechanizmusának finomhangolásához.

Témavezető: Dr. Szántó G Tibor és Prof. Panyi György

A kardiális reszinkronizációs terápia (CRT) a betegek harmadában nem javítja a prognózist, vagy a bal kamra (BK) funkcióját, ezen betegeket non-reszpondernek nevezzük (CRT-NR). A CRT-NR csoporton belül különbséget tehetünk azok között, ahol a BK funkció, vagy klinikai állapot stabilizálódik (non-progresszor), illetve romlik (progresszor). Célunk az volt, hogy összehasonlítsuk a CRT NR betegek prognózisát a reszponderekével és azonosítsuk a kedvezőtlen klinikai kimenetel prediktorait. Vizsgálatunkba 2010-2019 között defibrillátor CRT pacemaker (CRT-D) beültetésen átesetteket vontunk be. CRT-NR-nek tekintjük azokat, akik BK ejekciós frakciója (EF) <10%-ot változott 12 hónappal az implantáció után. A NR betegeket 2 alcsoportra osztottuk az EF változás alapján: a non-progresszorok EF-ja 0-9% között változott, míg progresszornak tekintettük az EF csökkenést mutatókat. Azonosítottuk mindkét alcsoportban azokat, akiknél az implantációt követő egy éven belül akut szívelégtelenség miatt kórházi kezelés (SZE), illetve kamrai aritmia (KA) miatt ICD tevékenység történt. A primer végpont a bármely okból bekövetkező halálozás, szívtranszplantáció és műszív beültetés volt. 148 CRT-NR kapcsán 78 non-progresszor és 69 progresszor beteget, illetve 119 reszpondert azonosítottunk. A beavatkozást követő BK EF változás 15,8±0,6% reszpondereknél, 3,9±0,3% és -5,5±0,4% a non-progresszor és progresszor NR alcsoportban. Kaplan-Meier elemzéssel a végpont-mentes túlélés jobb a reszpondereknél a non-progresszor (p=0,002) és progresszor betegekhez (p<0,0001) képest, viszont a non-progresszorok a progresszorokhoz képest jobb prognózissal bírnak (p=0,03). A non-progresszor és progresszor betegek prognózisa kedvezőbb, ha a beültetést követő egy éven beül nem volt SZE/KA (p=0,01: non-progresszorok Ø vs. ≥1 SZE/KA eseménnyel; p<0,001: progresszorok Ø vs. ≥1 SZE/KA eseménnyel). A prognózis hasonló a reszponderek és azon non-progresszorok között, akiknél egy éven belül nem volt SZE/KA (p=0,06). Cox-regressziós analízissel csak az egy éven belüli SZE/KA epizód volt NR betegeknél a kedvezőtlen kimenetel prediktora (HR:2,82; 95% CI: 1,82-4,37, p<0,001). Eredményeink alapján elmondhatjuk, hogy a NR betegcsoport heterogén. Ha beültetést követő egy éven beül nincs SZE/KA esemény, a non-progresszorok akár reszpondernek is tekinthetők. Agresszív terápia optimalizáció/szívtranszplantáció kivizsgálás javasolt a progresszorok különösen kedvezőtlen alcsoportjában, ahol egy éven belül ≥1 SZE/KA volt.

Témavezető: Dr. Tóth Anna Zsófia és Dr. Nagy László

Bevezetés: A nyitott szívműtétet követően kialakuló non-occlusive mesenterialis ischaemia (NOMI) ritka, életet veszélyeztető, súlyos szövődmény. Tudomásunk szerint a volumenterápia szerepét a szövődmény kialakulásában és kezelésében még nem vizsgálták. Betegek és módszerek: A Debreceni Egyetem Klinika Központ Kardiológiai és Szívsebészeti Klinika Szívsebészeti Osztályán 2001 novembere és 2022 szeptembere között szívműtéten átesett betegek körében 101 betegnél alakult ki NOMI (65 férfi/36nő). Retrospektív vizsgálatunk célja a folyadékegyensúly és volumenterápia hatásának vizsgálata a szövődmény kezelésében túlélő (A csoport) és elhunyt (B csoport) betegek között. Eredmények: 41 betegnél koszorúér áthidaló műtét (CABG), 12 betegnél billentyű beültetés, 18 betegnél koszorúér áthidaló műtét és billentyűbeültetés, 30 betegnél pedig egyéb típusú beavatkozás történt. A műtét alatt bevitt folyadék mennyiségében (3627 ml vs. 3709 ml, p=0,685), az első 48 órában bevitt folyadék mennyiségében (7237 ml vs. 6969 ml, p=0,524), az első 48 órában észlelt vérzés mennyiségében (962 ml vs. 1248 ml, p=0,071), és az első 48 órában ürített vizelet mennyiségében (5628 ml vs. 5259 ml, p= 0,455) nem volt szignifikáns különbség. A túlélő betegek körében 3 betegnél, az elhunyt betegek csoportjában 16 betegnél történt tamponád, illetve vérzés miatti reoperáció (p=0,019). Az első tünetek megjelenésétől a diagnózisig eltelt idő a túlélők esetében: 3,8 +/- 1,6 óra, az elhunytak esetében: 6,2 +/- 4,7 óra volt (p<0,0001). A terápia hossza – mely során mesenterialis katéteren keresztül Alprestil-t juttattak az érbe – túlélők esetén: 129,2 +/- 75,3 óra, az elhunytak esetében pedig 70,5 +/- 61,8 óra volt (p<0,0001). A terápia alatt kapott napi folyadék mennyiségében  szignifikáns különbség nem mutatkozott (3427 ml/nap vs. 3311 ml/nap, p=0,648), azonban a terápia alatti óradiurezis (115 ml/h vs. 51 ml/h, p<0,0001), valamint a betegek napi folyadékegyensúlyában (+590 ml/nap vs. +2069 ml/nap, p<0,0001) erős szignifikáns eltérés mutatkozott. Következtetések: Eredményeink alapján elmondható, hogy a non-occlusive mesenterialis ischaemia következtében kialakuló jelentős folyadékretenció miatt szoros volumenkontroll szükséges, mely a betegek túlélését jelentősen befolyásolja.

Témavezető: Dr. Debreceni Tamás

HÁTTÉR: A hirtelen szívhalál (HSZH) váratlan, a tünetek megjelenésétől számítva egy órán belül bekövetkező haláleset, melynek hátterében szívmegállás igazolható. A nyugati társadalmakban a halálozások 20%-ért felelős és globálisan évente 4-5 millió halálesetet okoz. Több tanulmány foglalkozik a hirtelen szívhalál előfordulása és kimenetele közötti kapcsolattal, azonban a Coronavírus és a HSZH közötti kapcsolat jelenleg is egy megválaszolandó kérdést jelent.  CÉLKITŰZÉS: Vizsgálni kívántuk a pandémia által okozott HSZH kimenetelét antropometriai és laboratóriumi adatok segítségével, illetve összekívántuk hasonlítani ezen paramétereket egy pandémia előtti csoporttal.  BETEGEK ÉS MÓDSZEREK: A kutatásunk azon betegeket vizsgálta, akik a 2021-es évben sikeres reanimációt követően a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kardiológia Klinika intenzív osztályára kerültek. Kontroll csoportnak a 2018-as év hirtelen szívhalált halt betegeit választottuk. Kontroll csoport=24 fő, Pandémia csoport=41. Ezen belül 2-2 alcsoportot különítettünk el a 30 napos túlélés alapján (Kontroll meghalt=13, Pandémia meghalt=19; Kontroll túlélt=11, Pandémia túlélt=22). A vizsgálathoz az adatokat az UDMED rendszerből nyertük ki: életkor, EF%, kreatinin, CK, LDH, fehérvérsejtszám, neutrophil szám, lymphocyta szám, CTnT, CRP, érbetegség, PCI sikere, volt-e sokkolnadó ritmus, neurológiai státusz. T-próba segítségével állapítottam meg, hogy a kapott értékek közötti különbségek szignifikánsak-e.  EREDMÉNYEK: Kontroll csoport számított átlagértékek: életkor: 60±10,13, EF%: 38%, Kreatinin0:100,17umol/L, CTnT:347,08ng/L, CRP0:14,45mg/L, LDH:375,45U/L, neutrophil: 10,1G/L. Pandémia csoport számított átlagértékek: életkor:61±13,17év, EF%:37%, Kreatinin0:108,49umol/L, CTnT:1090ng/L, CRP0:20,88 mg/L, LDH:762,72 U/L, neutrophyl0:17,45 G/L Bár az értékek magasabbak voltak a Pandémia csoportban, a Kontroll csoporthoz képest mégsem szignifikánsak az eltérések. A Kreatinin0 értékek átlaga szignifikánsan magasabb a Pandémia meghalt csoportban (124umol/L) mint a Pandémia túlélt csoportban (95umol/L). A CRP csúcs átlagérték a Pandémia meghalt csoportban (155 mg/L) szignifikánsan magasabb volt, mint a Pandémia túlélt csoportban (68 mg/L).  KÖVETKEZTETÉS: A kontroll és a pandémia csoport között az utóbbiban tendenciózusan magasabbak voltak az érkezési kreatinin és CRP értékek, melyek az alcsoport analízis során a pandémia meghalt csoportban a csúcsértékek szignifikánsan magasabbak voltak a túlélőkhöz képest.

Témavezető: Dr. Gergely Szabolcs Gábor

Bevezetés: Pitvafibrilláció esetén a sinus ritmus fenntartásának leghatékonyabb módja a katéterabláció, azonban akutan sikeres beavatkozást követően már rövid távon magas a ritmuszavar visszatérésének valószínűsége, különösen perzisztáló pitvarfibrilláció esetén. Jelen vizsgálatunkkal célunk megfigyelni, hogy perzisztáló pitvarfibrilláció esetén a kiindulási bal kamrai ejekciós frakció befolyásolja-e a beavatkozás sikerarányát, másodsorban pedig, hogy a kiindulási adatok közül prediktív-e valamelyik a ritmuszavar visszatérésére.   Beteg és módszer: Összesen 600 pitvarfibrilláció abláción átesett beteg adatait vizsgáltuk 2015-2022 között. Ezekből 125 betegnél történt perzisztáló pitvarfibrilláció miatt abláció 3 dimenziós térképező rendszer segítségével. Ezen betegeknél az alábbi kiindulási változókat vizsgáltuk: kor, nemek eloszlása, társbetegségek (magasvérnyomás, cukorbetegség, iszkémiás szívbetegség), szívultrahangos paramétereket, bal pitvari volument és bal pitvari heg jelenlétét. Rekurrenciának a 30 másodpercet meghaladó dokumentált pitvarfibrillációt, típusos fluttert, pitvari tachycardiat vettük. Eredmények: A vizsgált 125 betegnél a beavatkozás idején a perzisztáló pitvarfibrillációs epizód fennállása átlagosan 4,6±4,7 hónap volt. A betegek átlag életkora 60±8,9 év volt, ebből 34 nő. Az átlag utánkövetési idő 22,2±18,8 hónap. A kiindulási adatokban a betegek 76%-a magasvérnyomásos (95 beteg), 14,4%-a cukorbeteg (18 beteg), 9,6%-a (12 beteg) iszkémiás etiológiájú volt. Szívultrahangos paraméterek alapján az átlag ejekciós frakció kiinduláskor 48,6±11,4%, bal kamrai végszisztolés átmérő 37,4±8,2 mm volt. A bal pitvari volumen 134,2±33,2 ml, valamint a betegek 40,8%-nál bal pitvari heg jelenlétét is találtuk. Az utánkövetés alatt 61 betegnél (48,8%) volt rekurrencia (pitvarfibrilláció 49 betegnél-80,3%; típusos flutter 3 betegnél-4,9%; atípusos pitvari tachycardia 8 betegnél-13,1%). A vizsgált paraméterek közül a bal kamrai ejekciós frakció nem befolyásolta a beavatkozás sikerarányát, multivariábilis analízissel egyedül a bal pitvari volumen bizonyult prediktívnek a rekurrencia vonatkozásában OR:1,02; 95% CI (1,00-1,04); p=0,028. Következtetés: A vizsgálat során a bal kamrai ejekciós frakció nem, de a megnövekedett bal pitvari volumen prediktívnek bizonyult a ritmuszavar rekurrenciájára katéterabláción átesett perzisztáló pitvarfibrilláció betegek esetében, mely alapján elmondhatjuk, hogy tág bal pitvar esetében a katéterabláció elvégzése megfontolandó.  

Témavezető: Dr. Clemens Marcell és Dr. Szabó Krisztina Mária

Bevezetés: A szérum angiotenzin-konvertáló enzim 2 (ACE2) szintje jelentősen emelkedett aorta stenosisban (AS) szenvedő betegekben, azonban az AS progressziójában betöltött szerepe továbbra sem ismert. Célkitűzés: Vizsgálatunk célja a szérum ACE2 szérumszintek meghatározása volt a szignifikáns AS különböző klinikai formáiban, melyeket a betegekben mért natriuretikus peptid (NT-proBNP) szintekkel hasonlítottunk össze. Betegek és módszerek: A vizsgálatba 175 (97 férfi, 78 nő, átlagéletkor 75±8 év), szignifikáns AS-ban (aorta billentyű area (AVA) ≤ 1 cm²) szenvedő beteget vontunk be, akik 2022-2023 között preoperatív kivizsgálás, ill. billentyű intervenció céljából kerültek felvételre a DEKK Kardiológiai és Szívsebészeti Klinikára. A betegek szérumából ACE2 és NT-proBNP szintek meghatározása történt. Rögzítettük a betegek klinikai jellemzőit, echocardiographiás és laboratóriumi paramétereit. A bal kamrai ejekciós frakció (BKEF), az aorta billentyű felett mért átlag gradiens (ΔPm) és a perctérfogat index (SVi) alapján a betegeket az alábbi 5 kategóriába soroltuk: 1. normal flow-low gradient (NF-LG, BKEF ≥50%, ΔPm<40 Hgmm); 2. normal flow-high gradient (NF-HG, BKEF ≥50%, ΔPm ≥40 Hgmm); 3. low flow-high gradient (LF-HG, BKEF <50%, ΔPm≥40 Hgmm); 4. low flow-low gradient (LF-LG, BKEF <50%, ΔPm<40 Hgmm) és 5. paradox low flow-low gradient (PLF-LG, BKEF ≥50%, ΔPm<40 Hgmm, SVi ≤35 ml/m²) AS. Eredmények: Az AS progressziójával párhuzamosan az ACE2 szintek fokozatos emelkedése volt megfigyelhető (NF-LG: 65,04±4,2 U/ml (n=35), NF-HG: 92,1±4,3 U/ml (n=67), LF-HG: 126±7,9 U/ml (n=34), LF-LG: 148,1±16,8 U/ml (n=31), PLF-LG 141,6±16,8 (n=10), p<0,05, NF-LG vs. NF-HG vs. LF-HG/LF-LG/PLF-LG). Az NT-proBNP szintekben hasonló változásokat tapasztaltunk (NF-LG: 687,3±193 pg/ml, NF-HG: 2341±614,9 pg/ml, LF-HG: 9434±2993 pg/ml, LF-LG 5966±1076 pg/ml, PLF-LG 1010±217,9, p<0,05, NF-LG vs NF-HG vs LF-HG/LF-LG), ugyanakkor az NT-proBNP érték a PLF-LG csoportban jelentősen alacsonyabb volt. Mind az ACE2, mind az NT-proBNP negatív korrelációt mutatott a BKEF-val (r= -0,5 és -0,57, p<0,0001) és az AVA-val (r=-0,22 és -0,24, p<0,005), továbbá mindkét biomarker összefüggést mutatott az aorta billentyű felett mért csúcs- és átlag gradienssel, valamint a maximális áramlási sebességgel. Következtetések: AS-ban szenvedő betegekben a szérum ACE2 szint meghatározása alkalmas lehet a betegség progressziójának követésére, és segítségül szolgálhat a PLF-LG betegek korai azonosításában.

Témavezető: Dr. Kurczina Anita

Bevezetés: A mitrális regurgitáció (MR) a mitrális billentyű elégtelensége, amely következménye a vér retrográd áramlása a kamrai szisztolé során a bal kamrából a bal pitvarba. Időbelisége alapján lehet akut vagy krónikus. A krónikus MR kialakulásának hátterében állhat az intrinsic billentyűpatológia (elsődleges MR) vagy a bal kamra és/vagy a mitrális gyűrű károsodása által okozott mitrális billentyű elváltozása (másodlagos MR). A diagnózis felállítása fizikális vizsgálattal és echokardiográfiával történik. A progresszív vagy tüneteket okozó MR mitrális billentyű korrekciót vagy cserét igényel. Célkitűzés: A vizsgálat célja, a MitraClip eszközzel végzett transzkatéteres, edge-to-edge történő helyreállítás és a MR gold standard sebészeti beavatkozásának korai és késői eredményeinek összehasonlítása a közepes és magas kockázatú betegeknél. Módszerek: 2022.01.17.- 2022.11.07. között a DE KK Kardiológiai és Szívsebészeti Klinikán MR diagnózissal ellátott betegek információit gyűjtöttük ki az UDMed betegdokumentációs rendszerből. A vizsgált szempontok közé tartozik a nem, az életkor, komorbiditások, és a szívelégtelenség NYHA stádiumai, továbbá az Euroscore, az ejekciós frakció változása, a fellépő szövődmények és a mortalitás. Eredmények: A minta 60 beteget tartalmaz (31 nő, 29 férfi; átlagéletkor 70,4 év). 15-15 betegen 4 különböző beavatkozás történt, billentyűplasztika, biológiai vagy mechanikus műbillentyű beültetés, valamint MitraClip eszköz alkalmazása. Az elvégzett műtétek sürgősség szempontjából 1 híján 50-50 %-ban volt sürgős vagy elektív. Az Euroscore pontjait összehasonlítva 64,4%-ban magas és 33,3%-ban közepes kockázatú betegek vettek részt a beavatkozásokon. A NYHA III. stádiumban lévő betegek voltak a legtöbben 73,33%-kal. A műtét alatt mért ejekciós frakció értékek 22,2%-ban voltak 40% alattiak, 20,1%-ban 41-49% közöttiek és 57,7%-ban 50% felettiek. A postoperatív ejekciós frakció az esetek 76,67%-ban csökkent a preoperatív ejekciós frakcióhoz képest. Szövődmények tekintetében 73,34% a kialakulási gyakoriság, a MitraClip beavatkozás kivételével, ahol sem szövődmény, sem exit nem volt dokumentálva a beavatkozást követő 2-4 hónapban. Konklúzió: A MitraClip alkalmazása nem rosszabb, mint a mitrális billentyűt javító műtétek, felajánlható kezelési lehetőségként az idős és magas kockázatú betegeknek. A MR csökkentésével a minimálisan invazív MitraClip fontos alternatívája lehet a mitrális billentyű műtétnek ebben a betegpopulációban.

Témavezető: Dr. Molnár Andrea

Bevezetés A pitvarfibrilláció miatt katéterabláción átesett betegek körében az ablációt követően már rövid távon is viszonylag magas az aritmia rekurrencia, közülük is elsősorban azoknál, akiknek a bal pitvarban elektroanatómiai térképező rendszerekkel (patológiailag fibrosisnak megfelelő) alacsony feszültségű területek detektálhatók. Ismert, hogy a bal kamrafal vastagság korrelál a bal pitvari volumennel, azonban kapcsolata a bal pitvari alacsony feszültségű területek előfordulásával nem került leírásra. Emiatt jelen vizsgálatunkban célul tűztük ki annak vizsgálatát, hogy a bal kamrafal vastagodás prediktív-e a bal pitvari alacsony feszültségű területek előfordulására és ezen területek valóban kedvezőtlenül befolyásolják-e a beavatkozás sikerarányát. Beteg, módszer Összesen 374 konszekutív, primer, 3 dimenziós térképező rendszer segítségével pitvarfibrilláció abláción átesett beteg adatait dolgoztuk fel. Transzthoracikus echocardiographia minden betegnél készült a beavatkozást megelőzően a septum és a posterior fal vastagságának mérésével. A betegeket a falvastagság alapján normál (nők:≤9mm, férfiak:≤10mm), borderline (nők:10-11mm, férfiak: 11-12mm) and megnövekedett (nők:≥12mm, férfiak:≥13mm) csoportokba osztottuk. A katéterablációs beavatkozás során az ablációt megelőzően minden betegnél elektroanatómiai térkép felvétele történt meg az alacsony feszültségű területek azonosításával (bipoláris jel <0,5mV és ennek területe >5cm2 ). Aritmia rekurrenciának tekintettük a legalább 30 sec- os dokumentált pitvarfibrillációt vagy pitvari tachycardiát. Eredemények A 374 betegből (átlagéletkor: 59,0±10,2 év, 131 nő) 94 került a normál, 195 a borderline és 85 a megnövekedett falvastagságú csoportba. Bal pitvari alacsony feszültségű területek a betegek 29,9%-ában (112/374) volt megfigyelhetők. Bal kamrafal vastagság alapján alacsony feszültségű területek a normál csoport 16,0%-ában (15/94), a borderline 31,3%-ában (61/195) és a megnövekedett falvastagságú betegek 42,4%-ában (36/85) fordultak elő, p=0,005. Azon betegeknél, akiknek alacsony feszültségű területek jelenléte igazolódott magasabb aritmia rekurrenciát tapasztaltunk [60,7% (68/112)] szemben azokkal, akiknél ez nem fordult elő [35,1% (92/262)] az átlagosan 2,1±1,9 év utánkövetés alatt, p<0,0001. Következtetések A bal kamrafal megvastagodás mértéke előre jelzi a bal pitvari alacsony feszültéségű területek jelenlétét, ami klinikailag az utánkövetés során magasabb arritmia rekurrenciával társul.

Témavezető: Dr. Clemens Marcell Gyula