OETDK.

Bevezetés: Amennyiben az anesztézia során alkalmazott izomrelaxánsok hatása a műtét végeztével nem szűnik meg, posztoperatív reziduális neuromuszkuláris blokkról (PRNB) beszélünk, amely súlyos légúti szövődmények kialakulásához vezethet. A PRNB diagnosztizálása megbízhatóan, kvantitatív neuromuszkuláris monitorok (NMM) alkalmazásával lehetséges. A NMM-k objektíven mérik és numerikusan megjelenítik az izomrelaxáció mértékét, melyet az ulnaris ideg train-of-four (TOF) ingerlésével és a AP izom válaszának mérésével végzik. Többféle mérési pont lehetőségei közül az Európai Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaságának és az Amerikai Aneszteziológusok Társaságának irányelvei egyaránt az AP izmot javasolják az izomrelaxáció monitorozására. Számos klinikus azonban egy új, hordozható, az elektromiográfia (EMG) elvű NMM használatakor az ADM-izmot használja intraoperatív monitorozásra, mivel a rögzítő elektródák elhelyezése ezen izom mentén egyszerűbb és kevésbé valószínű, hogy az elektródák elmozdulnak a kéz esetleges mozgatása miatt a sebészeti beavatkozások során. Vizsgálatunk célja az EMG elvű TetraGraph NMM működésének összehasonlítása az AP, valamint az ADM izmokban. Módszer: Vizsgálatunkba 21, laparoscopos, elektív műtétre váró beteget vontunk be. A betegek karjaira a két NMM-t előzetes randomizációt követően helyeztük fel a megfelelő pozíciókba. A betegek BMI-ét és a kéz dominanciáját rögzítettük. Az izomrelaxáns beadását követően a teljes izomrelaxációig-, illetve a műtét végén a relaxációt függesztő szer beadásától, a teljes izomerő visszatérésig 20 mp-ként, párhuzamos méréseket végeztünk. A készülékekből kinyert adatokat TetraViewer software segítségével elemeztük. Eredmények: Az AP-re, illetve a ADM-re felhelyezett NMM-ből kinyert adatok alapján nem volt szignifikáns különbség az izomrelaxáns hatásának beállási idejében (4,1±3,16 perc; 3,72±2,63 perc; p=0,15). Az izomrelaxáció felfüggesztése és a teljes izomerő visszatéréséig eltelt időben sem mutatkozott szignifikáns különbség (6,96±3,42 perc; 7,59±4,05 perc; p=0,59). Sem a betegek súlya, sem a kéz dominanciája nem befolyásolta szignifikánsan a két kar mérési pontjaiból származó eredményeket. Összegzés: Eredményeink alapján az EMG alapú NMM-okkal hasonló biztonsággal monitorozhatjuk az izomrelaxációt az ADM izmon, mint a nemzetközi ajánlásokban szereplő AP izmon. 

Témavezető: Dr. Nagy György

Bevezetés: Évtizedek óta az aneszteziológia szakma egyik égető kérdése az izomrelaxánsok monitorozása, mellyel nagyobb arányban elkerülhető a posztoperatív neuromuscularis blokád. A neuromuscularis monitorok tökéletesítésére egyre több összehasonlító vizsgálat történik, azonban a Mayo klinikával együttműködve kifejlesztett, gold standardnak számító mechanomyograph-fal (MMG) való összehasonlításról jelenleg nem áll rendelkezésre szakirodalmi adat. Cél: Kutatásunkban a MMG és az electromyographia elvén alapuló Tetragraph neuromuscularis monitor által mért eredményeket hasonlítottuk össze. Módszertan: Izomrelaxánst igénylő általános sebészeti műtétek kerültek bevonásra, összesen 9 eset. A Tetragraph eszközzel ingereltük a n. ulnarist, mely a m. adductor pollicis összesített izom akciós potenciáljait (CMAP) regisztrálta. Ezzel párhuzamosan ugyanazon a karon az ingerelt izom izometriás erejét a MMG konvertálta elektromos jellé és jelenítette meg a választ a Labchart 8 programban. A regisztrált hullámokat manuálisan elemeztük ki. Statisztikai számításainkban a Bland-Altman analízist és a párosított, kétmintás t-próbát használtuk, mellyekkel az indukciókor a TOFR0 eléréséig, visszatéréskor pedig az ajánlott biztonságos extubáció határa (TOFR≥90%) alatt és felett hasonlítottuk össze a két eszköz eredményeit. Emellett elemeztük a TOFC0-4 és a PTC értékeket is. A viszonyítási alap a MMG értékei voltak. Eredmények: A TOFR0-ig 67 pár érték született, melyek bias értéke -0,29 ± 1,71 (±SE) (megbízhatósági intervallum (CI): -27,72-27.19) volt. Szignifikáns eltérés nem mutatkozott (t= 0,87; P<0,05). Visszatéréskor a TOFR <90% csoportban 105 pár érték bias értéke -1,76 ± 1,32 (±SE) (CI: -28,33-24,81). Szignifikáns eltérés nem volt (t=0,19; P<0,05). A TOFR ≥90% csoportban 73 pár érték torzítása - 0,07 ± 0,87 (±SE) (CI: -14.67-14.53) volt. Szignifikáns eltérés nem volt (t= 0,94; P<0,05). A TOFC 0-4 esetében 301 pár értéket vizsgálva szignifikánsan alacsonyabb értékeket mutatott a Tetragraph (t=1,89*10-64; P<0,05). A 38 pár PTC eredményeket nézve 25 esetben pontosan kettővel több PTC-t mutatott a MMG, mint a Tetragraph; 9 esetben azonos eredményt mutattak, a maradék 4 esetben pedig a MMG 3-mal több PTC-t számolt. Szignifikánsan alacsonyabb értékeket mutatott a Tetragraph (t= 2,14*10-12; P<0,05). Diszkusszió: Eredményeink alapján a Tetragraph a felszínesebb blokkokat pontosan meg tudja ítélni, azonban a mélyebb blokkoknál esetleges bizonytalanságot mutathat a MMG-hoz viszonyítva.

Témavezető: Prof. Fülesdi Béla

Bevezetés: A nagyérelzáródással járó akut ischemiás stroke revaszkularizációs terápiájába 2015-ben bevezetett mechanikus thrombectomia (MT) elterjedésével az eddigi stroke ellátási lánc kibővült és komplexebbé vált. A multidiszciplináris centrumban végezhető neurointervenciós eljárás az előzőektől eltérően anesztéziai jelenlétet is igényel. Az anesztéziai mód megválasztása egyénileg történik, ettől függetlenül MT során 140-180 Hgmm közötti systolés vérnyomásérték folyamatos fenntartása elsődleges jelentőségű a penumbra keringése szempontjából. Emellett a progresszív neuronpusztulás szükségessé teszi az anesztéziai-team azonnali rendelkezésre állását 0-24 órában, mely számos intrahospitalis szervezési nehézséget támaszt a mindennapokban. Fenti problémakör javítására az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika a MT során biztosított anesztéziai tevékenységet standardizálta és 2022.02.01.-i hatállyal helyi anesztéziai protokoll léptetett életbe. Célkitűzés: Annak a kérdésnek vizsgálata, hogy MT esetén az anesztéziai tevékenység standardizálása és helyi protokoll  bevezetése önmagában a stroke végső kimenetelét és halálozást befolyásolja-e. Célkitűzésünk volt továbbá a helyi protokoll minőségi mutatóinak felmérése. Módszerek: Retrospektív adatgyűjtést folytattunk a DEKK Kiemelt Stroke Centrumban 2021.01.01-2023.01.31 között végzett MT-k anesztéziai jegyzőkönyvei és a betegek kórlapjai alapján, amit a helyi protokoll életbe lépését követően  prospektív módon folytattuk a 2023.02.01-10.31. közötti időszakban. Az alábbi paramétereket vizsgáltuk: 30 napos halálozás, módosított Rankin Skála (mRS), tünetkezdettől az arteria femoralis punkcióig eltelt idő (OGT), kórházba érkezéstől az a. femoralis punkcióig eltelt idő (DGT), monitorozás kezdetétől az a. femoralis punkcióig eltelt idő (MGT), hypotensios időszak aránya (HYP), optimális vérnyomás aránya (OPT), hypotensio esetén terápiás lépés aránya (TER). Eredmények: Esetszámok: 174/150. Mortalitás: 29,2%/ 29,9% p>0,999, mRS 0-2: 21,6%/ 21,8% p=0,988, OGT: 225 perc/ 240 perc p=0,963, DGT: 95 perc/ 82 perc p=0,03, MGT: 15 perc/ 10 perc p=0,02, HYP: 0,53/ 0,17 p<0,01, OPT: 0,34/ 0,72 p<0,001. TER: 31%/ 54% p=0,001. Következtetés: Az anesztéziai tevékenység standardizációja és a helyi protokoll bevezetése az anesztéziai ellátás minőségét, a vérnyomáskontrollt és ellátási időket szignifikánsan javította, ugyanakkor az anesztéziai mutatók javulása önmagában a stroke végső kimenetelét és a halálozást nem módosította.

Témavezető: Dr. Szabó-Maák Zoltán és Dr. Jakab Zsuzsanna

Bevezetés: Állatkísérletek felvetik a D-vitamin (vitD) szupplementáció kedvező hatását a nem traumás subarachnoidealis vérzés (SAV) szövődményeként megjelenő vasospasmus (VS) megelőzésében, kezelésében, továbbá a kimenetel javításában. Hiányoznak azonban a vitD klinikai jelentőségét igazoló prospektív vizsgálatok. Célkitűzés: Vizsgálatunk célja a vitD hiány gyakoriságának felmérése SAV miatt kezelt betegekben, továbbá a vitD szint összefüggésének vizsgálata a SAV súlyosságával, a VS megjelenésével és a rövidtávú kimenetellel. Betegek és módszerek: Vizsgálatunkba a Debreceni Egyetem Idegsebészeti Intenzív Osztályára 2021-2023 között nem traumás SAV miatt felvételre került betegeket válogattunk be. A betegek felvételekor rögzítettük a SAV súlyosságát jellemző modified Fisher (mFisher), Hunt-Hess (HH) és World Federation of Neurological Surgeons (WFNS) score-okat, valamint 25(OH)D-vitamin szérumszint meghatározás történt. A vérzést követő 21. napig transcranialis színkódolt Doppler vizsgálattal monitoroztuk a VS megjelenését és súlyosságát. A vérzést követő 30. napon rögzítettük a betegek Extended Glasgow Outcome Scale (GOSE) és Barthel Index (BI) szerinti kimenetelét. Eredmények: A vizsgálatunkba bevont n=52 beteg 50%-ában fordult elő D-hypovitaminosis (<50 nmol/l). Nagyobb kiterjedésű (mFisher III-IV) SAV esetén szignifikánsan alacsonyabb vitD szint igazolódott (p=0,017). A neurológiai állapot súlyosságát jellemző HH és WFNS score-ok és a vitD szint között nem igazolódott szignifikáns kapcsolat, azonban gyakoribb volt a hypovitaminosis a súlyosabb állapotot jelző HH IV-V és WFNS IV-V csoportokban, a HH I-III és WFNS I-III csoportokhoz képest ( 60% vs 43,8%; 62,5% vs 39,3%). A VS megjelenése és a vitD szint között szignifikáns összefüggés nem volt, azonban D-hypovitaminosis esetén gyakoribb volt a súlyos VS megjelenése ( 40% vs. 12,5%). Az alacsonyabb vitD szint szignifikáns összefüggést mutatott a rosszabb 30 napos GOSE (p=0,047) és BI (p=0,026) kimeneteli score-okkal. Következtetés: Eredményeink alapján a D-hypovitaminosis kedvezőtlenül befolyásolhatja a betegek kimenetelét nem traumás SAV-at követően. Eredményeink pontosításához vizsgálatunkba további betegek bevonása szükséges.

Témavezető: Prof. Molnár Csilla és Dr. Szántó Dorottya

Bevezetés: A mély neuromuszkuláris blokk rutinszerű alkalmazása kevésbé elterjedt a mindennapos aneszteziológiai gyakorlatban a reverzálás problematikus volta és a pulmonalis komplikációk valós veszélye miatt. Ugyanakkor laparoszkópos műtétek során alkalmazott mély NMB kedvező a sebész látótér és a posztopertatív fájdalom szempontjából. A mély NMB elősegíti az alacsony nyomású pneumoperitoneum folyamatos fenntartását, ami lényeges a hemodinamikai stabilitás megőrzésében. Ez utóbbi beszűkült cardialis rezervvel élő betegek esetén különösen fontos. A gyakorlatban leginkább elterjedt rocuronium melletti mély NMB esetén több nemkívánatos hatással is számolni kell (perfúziós adagolásmód, túladagolás veszélye), emiatt a hosszú hatástartamú és kevésbé gyakran alkalmazott pipecuronium alternatívaként merülhet fel, amennyiben mély NMB fenntartására van szükség. Célkitűzés: Annak a kérdésnek vizsgálata, hogy a pipecuronium alkalmas e magas kardiális rizikójú betegek laparoszkópiás műtéte esetén mély blokk és alacsony nyomású pneumoperium kialakítására. Módszerek: 11 magas kardiális rizikóval rendelkező NYHA III-IV. beteg került beválogatásra, akik góctalanítás vagy tumormentesítés céljából laparoszkópiás beavatkozáson mentek keresztül. Betegeinknél pipecuronium bromid segítségével mély NB-t hoztunk létre, melyet acceleromiográfiával követtünk, és sugammadex segítségével antagonizáltunk. Az operáló sebész alacsony nyomású pneumopereitoneumot alkalmazott a műtétek során. Vizsgálatunk elsődleges végpontja volt a műtét során az alacsony nyomású pneumoperitoneum (6-10 Hgmm) fenntarthatósága. Másodlagos végpontként a  hemodinamikai paraméterek változását, keringéstámogatás szükségességét jelöltük meg. Járulékos végpontként vizsgáltuk a sebészi látótér minőségét Eredmények A NMB átlagos mélysége felfüggesztéskor: TOFC0 (0-0), PTC  0,5 (0-1), 90%-os TOF arány eléréséhez átlagos idő 3,45±1,6 perc. Intraabdominális nyomások: átlag 8±1,1 Hgmm, legmagasabb: 9,7 ±1,7 mmHg. A MAP (artériás középnyomás) változása insuffláció alatt: átlag 6,2 ±0,13 Hgmm. Az intraabdominális nyomások változása lineáris korrelációt mutatott a MAP értékek, és szívfrekvencia változásával. A sebészi látótér 8 esetben kitűnő, 2 esetben elfogadható volt. Következtetések A pipecuroniummal létrehozott mély NMB által az alacsony nyomású pneumoperitonum fenntartható a sebészi látótér és beteg hemodinamikai paramétereinek romlása nélkül.

Témavezető: Dr. Asztalos László és Dr. Pongrácz Adrienn

Bevezetés: A posztoperatív reziduális neuromuszkuláris blokk (PRNB) súlyos légúti szövődmények kialakulásához vezethet, ezek egyike a garat tágító izmok gyengeségéből fakadó légúti obstrukció. A megelőzés egyik módja, ha objektív neuromuszkuláris monitorokkal követjük az izomrelaxáció fokát, és a mérések alapján irányítjuk a neuromuszkuláris blokk (NB) felfüggesztését. Az izomrelaxáns hatás monitorozása nem kötelező eleme az anesztéziának, emiatt sokszor mellőzik azt az aneszteziológusok. Tanulmányunkban azt vizsgáltuk, hogy a műtétek végén, csupán a klinikai jelek alapján extubált betegek esetében tapasztalható e légúti átmérő csökkenés, illetve ez hogyan függ össze a maradék izomrelaxáció fokával. Módszerek: Egycentrumú, prospektív vizsgálatunkba 12 beteg került beválogatásra. A betegek narkózisát az altatóorvos, ahogyan sokszor történik a rutin anesztezológiai munka során, a neuromuszkuláris blokk monitorozása nélkül végezte, és klinikai jelek alapján döntött az extubációról. Az indukció után, de még a relaxáció előtt (kontroll), illetve az alvó, de extubált betegeknél mozgókép rögzítés mellett faringoszkópiát végeztünk. A felvételek későbbi kielemzése során szoftveresen határoztuk meg a kontroll és az extubáció utáni retroglossalis garat területeket. A beteg izomerejét egy független aneszteziológus elektromiográf segítségével követte, rögzítette az extubáció után mért TOF (train of four) értéket. Vizsgálatunk végpontja a különböző TOF értékeknél rögzített be-, és kilégzési retroglossalis garat területek kontrollhoz viszonyított változása. Eredmények: 12 betegből 7 esetben állt fenn per definitionem (TOF arány <0,9) reziduláis neuromuszkuláris blokk. Ebben a csoportban a kontroll garat területhez viszonyítva az extubáció után mért értékek szignifikánsan, 58,4±21,9 %-kal (átlag±SD) csökkentek a belégzés alatt, jelentős légúti obstrukciót okozva. A 0,9-es TOF arány felett extubált betegek esetén, a belégzés alatt mért garat területei nem csökkentek szignifikánsan a kontrollhoz viszonyítva, 9,9±15,9 % (átlag±SD). Következtetés: PRNB esetén a felső légúti szűkület objektivizálható, mértéke összefüggést mutat a paralízis fokával.

Témavezető: Dr. Asztalos László és Dr. Pongrácz Adrienn

A koraszülöttek kezelésében a non-invazív lélegeztetési módok közül (NIV) a less invasive surfactant administration (LISA)-nasalis CPAP (nCPAP) eljárás az egyik leginkább tüdőprotektív terápiás mód, melynek további előnye, a javuló a krónikus morbiditás mentes túlélés. Ismert, hogy a vér CO2 koncentrációjának változása az egyes szervekben eltérő módon hat az erek rezisztenciájára. A központi idegrendszerben alacsony szintje vazokonstrikciót okoz, míg a pulmonális erek viszonylatában vazodilatációt. Vizsgálni kívántuk, hogy igen éretlen koraszülöttek első élethetében, hogyan változik a vér CO2 koncentrációja, illetve van-e jellegzetes mintázata, ami a NIV és az invazív lélegeztetési módokhoz köthető, valamint a CO2 változást közvetlenül befolyásoló hidrogén-ion koncentráció, pH, base excess (BE)- ebben a két lélegztetési módban- szerepet játszik-e a CO2 szabályozásban. Retrospektív tanulmányunkban 115 koraszülött kapilláris CO2 értékeit elemeztük az első élethetükben. Minden nap meghatároztuk a legmagasabb és a legalacsonyabb CO2 parciális nyomásértékeket (pCO2) és a hozzájuk tartozó sav-bázis paramétereket. Meghatároztuk az alsó és felső értékek közötti pCO2 különbséget, a napi maximum és minimum értékek átlagát, és minden pCO2 értéket korreláció analízisnek vettetünk alá a pH és BE adatok segítségével. A statisztikai analízis során kétmintás t-próbát használtunk. A kutatás során 21 beteg a LISA-nCPAP, 40 az MV, és 54 a vegyes csoportba került. A kapilláris pCO2 napi ingadozásának átlaga a LISA-nCPAP lélegeztetésben részesült koraszülöttek esetében 3,5 ± 2,4 Hgmm, míg az MV csoportban 16,9 ± 7,3 Hgmm volt. A vegyes csoportot megfigyelve 11,3 ± 6,5 Hgmm-es értéket kaptunk. A statisztikai próbánk minden esetben szignifikánsnak bizonyult (p<0,01). A korreláció analízis azt mutatta, hogy a pH, illetve a BE függvényében vizsgált pCO2 értékek korrelációt mutatnak, és az acidotikus állapot, ami az alacsonyabb pH, illetve a súlyosabb BE értékekkel jellemezhető, NIV esetében alacsonyabb pCO2 értékekkel jár. Fontos adat a 35 Hgmm alatti pCO2 események gyakorisága, ami meglepő módon az invazív és NIV lélegeztetés esetében nem különböztek egymástól. A kapilláris pCO2 koncentrációk az első élethét során a NIV esetében a legstabilabbak. Ennek oka valószínűleg a koraszülöttek stabilabb általános állapota lehet, hiszen spontán légzésük elegendő az optimális gázcsere biztosítására az nCPAP támogatás mellett. Etikai engedély száma: DE RKEB.IKEB No. 6254-2022

Témavezető: Prof. Dr. Balla György

Bevezetés: A terápiás hipotermia (TH) célja akut koronária szindróma (ACS) miatt végzett kardiopulmonális reszuszcitáció (CPR) után a túlélés és a neurológia kimenetel javítása. Azonban még mindig kérdéses, hogy TH során mely tényezők befolyásolják pontosan a mortalitást és a neurológiai státuszt. Célkitűzés: Vizsgálatunkban célul tűztük ki TH-val kezelt betegeink 30 napos mortalitását és neurológiai kimenetelét befolyásoló paraméterek meghatározását. Módszerek: Retrospektív vizsgálatunkban a DEKK Kardiológiai és Szívsebészeti Klinikán 2016-2021 között ACS miatt történt CPR-t követően TH-val kezelt betegeink (n=144) 30 napos túlélését és neurológiai státuszát befolyásoló prognosztikai paramétereket elemeztük ki. Eredmények: CPR nagyobb arányban történt sokkolandó (79,1%), mint nem sokkolandó (20,9%) iniciális ritmus miatt. A sokkolandó vs. nem sokkolandó ritmus miatt végzett CPR 30 napos túlélése jobb volt (68,9% vs. 41,4%, egyenként; P=0,002). Az ST elevációval járó (n=87) vs. nem járó (n=24) miokardialis infarktus miatt reszuszcitált betegek 30 napos túlélésének tendenciája jobb volt (62,1% és 50,0%, egyenként). A sokkolandó ritmuszavarral feltalált esetekben az intraaortikus ballonpumpa (IABP) igény rosszabb túléléssel járt (71,0% IABP vs. 42,9% IABP nélkül; P<0,05). Az akut ellátás vagy a TH alatt fellépő vazopresszor támogatás (57,9%) is rosszabb 30 napos kimenetellel társult, mint ha erre nem volt igény (84,0%; P=0,01). Ugyanakkor, a TH egyes napjai alatt az átlagos artériás középnyomás (MAP) értékekben nem volt különbség, illetve a jó és rossz neurológiai kimenetelek MAP átlagai is megegyeztek. Az érkezési normál, 7,35-7,45 közötti pH szintekhez képest (77,1%), a 7,35-7,20 közötti (60,6%; P<0,05), illetve a 7,20 alatti (42,8%; P<0,001) pH-val felvett betegek 30 napos túlélése rosszabb volt. A parciális artériás CO2 szintek alapján hiperkapnia nem fordult elő, és nem volt különbség a neurológiai státuszban sem. A maximális vércukorszint (mM/L) a TH 1. napján magasabb volt, mint a 2. és 3. napon (12,3±0,45, 8,87±0,25 és 8,45±0,21, egyenként; P<0,001), miközben az inzulint igénylő betegek 30 napos mortalitása rosszabb volt (50,0%), mint az inzulint nem igénylők kimenetele (71,3%; P<0,01). Következtetések: Eredményeink alapján ACS-hez társuló posztreszuszcitációs TH során az iniciális nem sokkolandó ritmus, IABP vagy vazopresszor igény, acidózis és inzulin igény rosszabb mortalitással társul, ami igazolja a fenti paraméterek prognosztikai értékét.

Témavezető: Dr. Kovács Árpád és Dr. Győry Ferenc